Bölcsődét építenek Vasszécsenyben

Húsz férőhelyes bölcsődét építtet a vasszécsenyi önkormányzat. Az óvoda melletti, uniós támogatást elnyert beruházás a tervek szerint az év végére elkészül.

Simon Erzsébet

A mintegy nyolcvan millió forintos beruházási költség kilencven százalékát uniós forrásból fedezi a bölcsődeépítést napirendjére tűzött önkormányzat. A Tündérország óvoda melletti zöldterületen tegnap kezdte a földmunkát a közbeszerzési eljárásban kiválasztott kivitelező.

- Húsz férőhelyes, kétcsoportos körzeti bölcsődét építünk, tíz százalék önerővel - hangsúlyozta Zsolnai Zoltán polgármester. - A vasszécsenyi önkormányzat adta be a közösségi támogatásra a pályázatot, de az agglomerációban lévő falvak is szándéknyilatkozattal erősítették meg, hogy szükség van a legkisebb gyermekek intézményes napközbeni ellátására. Írásos közvéleménykutatást is végeztettünk, s a szülők is megerősítettek bennünket a beruházás fontosságáról. A bölcsőde közös igazgatású intézmény lesz az óvodával, az  alapító okiratot a közeljövőben elkészítjük.

Az egyszintes, mintegy 240 négyzetméter beépített területű bölcsőde teljes mértékben akadálymentes lesz - hallás- és látássérültek számára is ,- fedett terasszal, ahol a kisdedek szabadtéri altatását is meg tudják oldani. Amellett, hogy az óvodának hozzávetőleg ezer négyzetméteres játszótere van, a bölcsődéseknek is kialakítanak a koruknak megfelelő, pancsolós  játszóparkot. 

Az étkeztetést melegítőkonyhával oldják meg, a főzés az óvodai konyhában történik. A házat extra hőszigeteléssel látják el, a vizet  napelemek melegítik. Lesz persze gázfűtés is, de leginkább újrasznosítható energiával képzelik el a fűtést. Igény esetén a műszaki átadást és a hatósági engedélyek beszerzését követően akár már jövő év elején indíthatják a szolgáltatást.

Ezek is érdekelhetik