Cargo reptér: az utóbbi napokban felgyorsultak az események

Továbbra sem dőlt még el, hogy hol épülhet fel a várhatóan kínai beruházásban készülő cargo reptér. A helyszín kiválasztásánál a fejlesztési tárca szerint a foglalkoztatási szempontok kiemelten számítanak.

Kiss Tamás

Mint ismeretes, a kínai miniszterelnök magyarországi látogatása alkalmával tizenkét kétoldalú megállapodást írtak alá. Ezek egyike a kínaiak által szorgalmazott cargo reptér, logisztikai bázis létrehozásáról szól, amely nyomán kétezer új munkahely jönne létre.

Mint arról már többször is beszámoltunk: a reptér helyszínének elnyeréséért hónapok óta komoly lobbiharc folyik, az előkészítettségben legjobban álló, és a kínai kormány támogatását is élvező esetleges vasi helyszín kapcsán azonban még sem pro, sem kontra nem foglaltak egyértelműen állást a kormányzati döntéshozók.

Kovács Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, megyei elnök ugyanakkor korábban több fórumon is elmondta: előkészítettsége alapján a vasi reptér-projekt, a Vát és Porpác közötti területre tervezett Savaria Airport áll legközelebb a megvalósításhoz.

Hogy mi történt azóta? Legalábbis hivatalosan nagyjából semmi. Annak ellenére sem, hogy információink szerint a kínai kormány által a beruházás kivitelezésével megbízott  Shanghai Construktion Group vezetői többször is jártak a megyében, a beruházás előkészítését végző Sia-Port Kft. pedig közleményben erősítette meg, miszerint: "Tovább dolgozunk az amerikai és kínai partnereinkkel, valamint a helyi politikai és közéleti szereplőkkel azon, hogy ez a projekt itt valósuljon meg. Hiszünk abban, hogy a gazdasági racionalitás meggyőzi a döntéshozókat, és hozzá tudunk járulni megyénk fejlődéséhez."

S, hogy mit mond a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amelytől azt tudakoltuk, hogy eldőlt-e már, illetve mikor dől(het) el, hogy hol valósul meg a magyar-kínai tárgyalások nyomán bejelentett repülőtéri cargo-logisztikai bázis?
Őszintén szólva a választól nem igazán lettünk okosabbak.

A tárca Kommunikációs Főosztálya által küldött tájékoztatás szerint "a magyar és a kínai fél számára is kölcsönös előnyökkel járó helyszín, esetleg helyszínek közös kiválasztása folyamatban van." A közlemény arra is kitér, hogy a kereskedelmi és logisztikai platform részletes szakmai tartalmát további tárgyalások eredményeként határozza meg a magyar és a kínai fél.

"Magyar szempontból kiemelkedő jelentőségű kérdés, hogy a kiválasztásra kerülő helyszín(ek) hogyan illeszkednek a hazai gazdaságfejlesztési prioritások közé. Különösen a munkanélküliséggel leginkább sújtott régiókban fontos szempont például, hogy egy ilyen bázis létesítése ipartelepítéssel jár-e együtt. A kormány arra törekszik a helyszín(ek) kiválasztásakor, hogy a közvetlen hosszú távú munkahely-teremtési, gazdaság-, vidék- és társadalomfejlesztési célokat leginkább szolgáló megoldások valósuljanak meg. A döntésnél ezért figyelembe kell venni nemcsak a magyarországi gazdasági viszonyokat, hanem az igénybe vevő vállalatok elvárásait is."

Barta Balázs, a Sia-Port Kft. ügyvezetője nem kívánta különösebben kommentálni a fentieket, annyit azonban elmondott, hogy az utóbbi napokban a kínai és a magyar kormányzati oldalon is "felgyorsultak az események."

S, ha már a kínai-magyar kapcsolatok: a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége, valamint a Vasegerszegi Közéleti Klub pénteken 11 órától Wang Hongliangt, a Kínai Népköztársaság Gazdasági és Kereskedelmi főtanácsosát látja vendégül. A szakember előadása 11 órakor kezdődik a vasegerszegi Markusovszky kastély dísztermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!