Előzetesbe került az angyalföldi gyilkos

Előzetesbe került a fővárosi Kádár utcai gyilkossággal gyanúsított 39 éves szerb állampolgárságú, albán származású férfi.

MTI

A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap rendelte el az emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsított P. E. előzetes letartóztatását. A végzés jogerős.
   
Július 3-án a kora esti órákban a XIII. kerületi Kádár utca egyik lépcsőházában fedezték fel egy fiatal nő holttestét. A gyilkos hat lövéssel végzett a 27 éves, orosz származású, de már magyar állampolgárságú nővel. A tanúvallomások alapján az elkövetőt azonosították és elrendelték országos körözését.
   
A bűncselekménnyel gyanúsított férfi autóját a rendőrök a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten találták meg, a bűncselekmény másnapján, majd július 7-én, állampolgári bejelentésre a Soltvadkert külterületén lévő nádasban elfogták a gyanúsítottat is, aki azonnal megadta magát, ellenállást nem tanúsított.
   
A férfi ruházatából átvizsgálásakor zsebkés, fegyver, lőszerek és feltehetően éles kézigránát került elő. Szigeti József, a Budapest Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a bűncselekmény elkövetését a férfi elismerte, de vallomást nem tett. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik fegyverrel ölte meg barátnőjét, ezt a nyomozás fogja kideríteni.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!