Szépségkirálynőnek udvarol a Palermo magyar labdarúgója

Az idei Fertő-tó Szépével, a szép és sportos Szarka Tiriával beszélgettünk, aki hamarosan Olaszországban bizonyíthatja, hogy milyen szépek a magyar lányok. Nem mellékesen párja, Simon Ádám, a Palermo labdarúgója.

Gólya Andrea

Július 9-én tíz induló szépség közül választották meg a legszebbnek a szombathelyi Szarka Tiriát. A 21 éves lány korábban is jelentkezett már szépségversenyre, de akkor nem ért el jelentős eredményeket. Kitartását és önmagába vetett hitét dicséri, hogy ennek ellenére újra megpróbálta és ez alkalommal már meg sem állt az első helyig.

A verseny kellemes élmény volt számára, a többi lánnyal jól kijött és a környezet is szép volt. Saját elmondása szerint mindenképp szeretett volna bekerülni az első három helyezett közé, persze titkon az első helyben is reménykedett. Ennek ellenére kellemes meglepetésként érte, amikor végül az ő fejére került a korona.

Nem véletlen a sport iránti érdeklődés, Tiria maga is sokat edz, főként atletizál és aerobicozik. Ráadásul mondhatni vérében van a sport, ugyanis édesapja Szarka Zoltán nemzetközi játékvezető, korábban pedig a Haladásban focizott akárcsak az ő édesapja - azaz Tiria nagypapája - idősebb Szarka Zoltán, aki olimpiai válogatott kapus volt.

Tiria nővére, Dorisz is komolyan foglalkozik sporttal, vőlegénye pedig Simon Attila, aki a Haladás jelenlegi játékosa. Dorisz és Attila egy edzésen találkoztak először, majd amikor már együtt voltak, testvéreiket is bemutatták egymásnak, akikből szintén egy pár lett.

- Hirtelen jött az ötlet, hogy menjek el én is Palermóba. Nagyon izgatott vagyok, mindig is szerettem volna külföldön élni egy kicsit. Most tanulhatok majd olaszul és szívesen kipróbálom magam ott is szépségversenyeken - számolt be izgatottan Szarka Tiria terveiről.

Amennyiben felveszik Budapestre sportkommunikátor szakra, levelező tagozaton kezdi majd el tanulmányait. Tehát biztosan nem fog unatkozni a gyönyörű tengerparti környezetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!