Messi befejezi pályafutását, mérnöknek tanulna

A kétkezi szakmák után/mellett hamarosan a mérnöki életpályát is népszerűsíti a Weöres Sándor Színház. Az előadás mások mellett Lionel Messit és Lady Gagát is megszólaltatja. Az új színdarab a középiskolásoknak próbál segíteni a pályaválasztásban.

Kiss Tamás

Mint arról annak idején beszámoltunk: a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség igazgatója, Magyar Dániel jó egy éve vetette fel szakmai körökben, hogy a pályaválasztás előtt álló diákokat úgy lehetne a mérnöki pályák felé terelgetni, hogy a szükséges információk átadásán túl érzelmi impulzusokat is kapjanak. Az Ügynökség felvette a kapcsolatot Jordán Tamással, a Weöres Sándor Színház igazgatójával, aki éppen a megelőző hónapokban vitte sikerre a hiányszakmákat élményszerűen bemutató Szakmák Színházát. 

Jordán Tamás igenlő válasza után a többi regionális innovációs ügynökség és a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is bekapcsolódott a munkába, s tavaly június végén Budapesten egy konferenciára is sor került, amelyen a kutatás-fejlesztési, oktatási és kamarai szakemberek, vállalatvezetők megnézhették a Szakmák Színházát, s megismerkedhettek az új projekt koncepciójával. Végül az a döntés született, hogy a Regionális Innovációs Ügynökségek fogják össze a projektet, s mint azt most Magyar Dániel elárulta: a szervezetek együttműködésének köszönhetően szeptember végére elkészül az előadás, s a bemutatót - immár a vállalkozások bevonásával - országos turné követi.

S, hogy milyen lesz az előadás?  

Jordán Tamás elmondása szerint némileg építenek a Szakmák Színháza által sikerre vitt előadásra. A történet főhőse eme darabban Jancsi, aki Merlint, a varázslót arra kéri, hogy segítsen neki egy madárijesztőt készíteni. A munka során Jancsi eljut egy lakatosműhelybe, aztán az asztalosokhoz, majd az elektroműszerészek munkájába is betekintés nyer, s a filmjelenetekkel színesített darabban a varrónők és az ápolónők is szerephez jutnak. 

A Mérnök Színház előadásában Jancsi már első éves mérnökhallgató, s a darab elején barátai arról panaszkodnak neki, hogy nem sikerült bejutniuk kommunikáció szakra. Merlin tanácsára és segítségével Jancsi híres emberekkel, világsztár sportolókkal, zenészekkel készít interjút számukra, akik mind-mind leteszik a voksot a mérnöki pálya mellett. Információink szerint az előadás során mások mellett Lionel Messi, Lady Gaga és Erdei Zsolt is megszólal, s mindhárman arról beszélnek, hogy elegük van a mostani foglalkozásukból, s azt feladva mérnöknek állnak...
 
Jordán Tamástól megtudtuk: az általa alakított Merlin varázsló azt ígéri a gyerekeknek, hogy bármit kérhetnek tőle, s mindazt meg is kapják, amiről kiderül, hogy az elkészítéséhez nem kell mérnöki munka. (Eme próba kimenetele persze borítékolható.)
 
A Weöres Sándor Színház igazgatója szintén elárulta: a darabban egy igazi, világszerte elismert magyar innováció is szerephez jut, hogy a középiskolások ez által is megérezhessék: érdemes tanulniuk, gondolkodniuk, s a mérnöki pályák felé fordulniuk.
 
Jordán Tamás végül arra is kitért, hogy az elmúlt hetekben több gyárban is forgattak, s szeptember elején a színpadi próbák is elindulnak, s várhatóan még szeptemberben a középiskolásoknak szóló darab premierjére is sor kerül.

A színház stábja gőzerővel dolgozik az új előadáson, ezzel azonban a Szakmák Színháza sem merül feledésbe. A színház már tavasszal is több helyre elvitte az általános iskolásoknak szóló produkciót, s a jelek szerint az ősz folyamán is lesz alkalmuk a kétkezi szakmák népszerűstésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!