MSZP: több költségvetési variáció kell nagyobb tartalékokkal

AZ MSZP szerint több variációban is el kellene készítenie a kormánynak a 2012-es költségvetésre vonatkozó javaslatát és azok közül csak később kellene eldöntenie, hogy melyik felel meg az aktuális gazdasági feltételeknek - jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szekeres Imre.

Vas Népe

Az MSZP-s gazdaságpolitikus szerint mindenképpen nagyobb tartalékokat kell beépíteni a 2012-es büdzsébe, mint amekkora a jövő évi költségvetési irányelvekben szerepel. Szekeres Imre leszögezte: az irányelvek azt bizonyítják, hogy "a kormány zavarban van, és nem talál választ az elbizonytalanodott világgazdasági folyamatokra és a saját maga elkövetett hibákra sem".    

Az ellenzéki politikus elmondta: az MSZP-nek konkrét javaslatai vannak a költségvetés javítására és a devizahitelesek megsegítésére is. Ezeket augusztus 15-ig eljuttatják a kormánynak és szeretnék, ha az Országgyűlés költségvetési bizottsága még augusztusban tárgyalna is róluk.    

Szekeres Imre szerint a tervezett 2012-es költségvetési bevételek "illúziókra alapulnak, a kiadási oldal pedig "megszorító jellegű". A szegények mellett a középosztályra is újabb terheket rak a kormány, miközben a magasabb jövedelmi osztályoktól nem vár sem felelősség-, sem áldozatvállalást - mondta.    

Az ellenzéki képviselő leszögezte: a megszorításokra bizonyíték, hogy míg a gazdasági szervezetektől kevesebb bevételt vár jövőre a kormány, addig a lakosságtól többet remél. Emellett viszont a kabinet a jövő évi költségvetésben a fogyasztási adók növekedésével számol, ami irreális az MSZP szerint.    

Szekeres Imre hangsúlyozta: az MSZP igazságosabb adórendszert javasol, amelyben a bevételek biztosítják a költségvetés megalapozottságát.    

Az ellenzéki párt szerint azoknak kell nagyobb arányban részesedniük a közterhekből, akiknek nagyobb a jövedelmük. Az MSZP szerint 5 millió forint keresetig a jelenlegi 16 százalékos személyi jövedelemadót kellene fizetni, de efölött 32 százalékos szolidaritási adót vetnének ki.    

Emellett az MSZP javasolja az adójóváírás visszaállítását a 2010-es szintre, a nem munkából származó jövedelmek 20-25 százalékos megadóztatását, valamint a "visszatérítendő adó" bevezetését azon kis és közepes keresetűeknek, akiknek nincs módjuk a teljes gyermekek után járó adókedvezményt igénybe venni.    

Szintén javasolja a párt a munkavállalói járulékok 3 százalékos csökkentését, de mindezt úgy, hogy nem az egészségügyi és nyugdíjjárulékok csökkennének, hanem a költségvetés vállalná át ennek a terhét.    

Az MSZP fenntartja kezdeményezését az üzemanyagok jövedéki adójának - az Európai Unióban még elfogadott szintre való -csökkentésére. Ezt azzal az állami többletbevétellel fedeznék, ami az előre kalkuláltnál magasabb üzemanyagárakból következik.  A szocialisták szorgalmazzák a pénzügyi tranzakciók adójának bevezetését is.    

A devizahitelesekkel kapcsolatban Szekeres Imre leszögezte: a kormány 14 hónapja vezeti az országot és ezalatt mindössze egy megoldási lehetőséget vezetett be, az árfolyamrögzítést. Azonban az MSZP szerint az egyre romló helyzetben meg kell vizsgálni a Nemzeti Eszközkezelő felállításának, a hitelek egy része állami átvállalásának, vagy a hitelek átütemezésének lehetőségét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!