Szombathelyi módszerrel rámolták ki a győri ékszerboltot (videóval)

A szombathelyi Fő téren történt tavalyi ékszerrablást másolták azok az elkövetők, akik augusztus 20-án a győri plázába autóval törtek be, s másfél perc alatt kirámoltak egy ékszerüzletet. A két biztonsági őr nem hallott semmit.

MTI

Másfél perc alatt több millió forint értékű ékszert loptak a győri Plaza ékszerboltjából ismeretlenek augusztus 20-án; a tettesek Magyarországon eddig nem alkalmazott módszerrel hajtották végre a bűncselekményt, autóval törték be a bevásárlóközpont főbejáratát - mondta Horváth Csaba győri rendőrkapitány hétfői sajtótájékoztatóján.

A két elkövető egy fehér színű Volkswagen Golffal törte át az ünnepnap miatt zárva tartó pláza Tihanyi Árpád út felőli főbejáratát. Az Orex bolt előtt megálltak, egyikük a járműből símaszkban kiszállt, kalapáccsal beverte a kirakatot és összekapkodta az ékszereket - számolt be az alezredes a térfigyelő kamera által rögzített rablásról. 

Egy éve Szombathelyen motorosok hasonló módszerrel raboltak ki egy Fő téri ékszerboltot.

A kocsit vezető társa a járművel megfordult a pláza folyosóján, majd a megszerzett zsákmánnyal kihajtottak. Az utcán átszálltak egy piros színű kombi típusú járműbe és eltűntek a helyszínről. Az egész akció a bejárat betörésétől a távozásig 90 másodpercig tartott.

A rendőrkapitány közlése szerint augusztus 20-a reggelén két biztonsági őr teljesített szolgálatot az üzletközpontban. A bűncselekmény idején egyikük WC-n volt, másikuk az ügyeleti központban tartózkodott, s elmondása szerint a gépház zaja miatt nem hallott semmit. A kamerák képein üvegcserepeket észlelt, de mire az ékszerbolthoz értek, addigra már ott volt a rendőr járőr és a Plaza távfelügyeleti cégének járőre is - közölte az alezredes.

A nyomozás során kiderült, hogy a szlovák rendszámú fehér Golfot Ausztriában tavaly kivonták a forgalomból, mert külföldinek adták el. A szlovák rendszámot augusztus 19-én eltűntként kezelték Szlovákiában, azt nagy valószínűséggel ellopták - tette hozzá a rendőrkapitány.

Horváth Csaba szerint vélhetően külföldi elkövetők hajtották végre a múlt szombati akciót. Ram raiding (kostámadás) az angol elnevezése ennek az elkövetési módszernek, amelynek lényege, hogy a tettesek valamilyen, többnyire nagyobb, nehéz járművel betörik egy zárt üzlet üvegablakait vagy ajtaját, hogy oda bejutva azt kifosszák. Az akciót rendkívül rövid idő alatt hajtják végre, a bűncselekményhez rendszerint azonosíthatatlan autókat használnak - magyarázta a kapitány.

Magyarországon ezzel az elkövetési módszerrel még nem találkoztak - mondta Horváth Csaba. Mint hozzátette,  Nyugat-Európa több országában 2008 és 2010 között litván elkövetők zsákmányoltak 2,5 millió eurós értéket ezzel a módszerrel. Azokkal az esetekkel összefüggésben tizenhat embert tartóztattak le - jegyezte meg az alezredes.

A Revita televízió beszámolójában láthatóak a biztonsági kamerák felvételei is a rablásról:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!