Áramütés Dabroncon: a 44 éves szombathelyi férfi állapota válságos

Két szombathelyi sérütje is van a szerdai dabronci áramütéses balesetnek. A legsúlyosabb sérült, egy 44 éves szombathelyi férfi a veszprémi kórházban fekszik.

Nagy Ildikó

Több vasi szála is van a Veszprém megyei Dabroncon szerdán bekövetkezett áramütéses balesetnek. Mint azt Orsós Károlytól, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, szerdán Dabroncon egy ipari csarnok külső festési munkálatait végezte hat munkás. 13 óra körül egy  mobil acélállványt  akartak arrébb tolni, ám az állvány beleütközött a közvetlen közelben húzódó középfeszültségű vezetékbe. Mind a hat munkást áramütés érte, ketten közülük (egy 56 és egy 53 éves zalaegerszegi férfi) a helyszínen meghalt.

A legsúlyosabb sérültet (a 44 éves szombathelyi férfit) a mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteniük, őt mentőhelikopterrel szállították a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházba. Rácz Jenő, a veszprémi kórház főigazgatója elmondta: a férfit mélyaltatásban tartják, állapota továbbra is válságos, intubálni kellett. 

Információink szerint az áramütést szenvedett másik, 21 éves szombathelyi férfit az ajkai Magyar Imre Kórházba szállították. Az intézményben a főigazgató távollétére hivatkozva nem kaptunk felvilágosítást a sérült állapotáról, laptársunk, a Veszprém megyei Napló értesüléseiből ugyanakkor úgy tudjuk, hogy az ajkai kórházba szállított két sérült állapota stabil, nem életveszélyes. A munkabalesetben a két szombathelyi  mellett egy 57 éves zalaegerszegi és egy 53 esztendős hahóti munkás sérült meg, egyikük Ajkán, a másik a győri Petz Aladár Kórház égésplasztikai sebészeti osztályán fekszik, utóbbira több műtét vár.

A munkások egy épülő ipari csarnoknál dolgoztak. Úgy tudjuk, a csarnokot építtető zalai S. Istvánnak vasi kötődése is van, annyi bizonyosan, hogy a megyében is van háza. Csütörtökön telefonon elértük, de nem kívánt nyilatkozni. Annyit mondott: szerdán, amikor a baleset történt, Miskolcon volt, a Veszprém megyei munkavédelmi hatósághoz csütörtökön kellett bemennie.

Troják László, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi- és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének megbízott vezetője elmondta, két cég dolgozott a csarnoknál: egy zalai és egy másik, amelyet még nem sikerült beazonosítaniuk. Így még nem tudják, hány céggel szemben indítják meg a közigazgatási eljárást.

A RENDŐRSÉG IS NYOMOZ

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Az eset a Vas és Zala határában lévő Veszprém megyei falu lakóit is megrázta, tudtuk meg Simon Lajos polgármestertől.  A trapézlemezekből álló dabronci üzemcsarnok  30 millió forintos pályázati támogatásból épült, kivitelezőként egy bt. van megnevezve a beruházás részleteit ismertető táblán.

OLDALTÖRÉS: Szakértő: már százvoltos áramütés is komoly károsodásokat okozhat

Szakértő: már százvoltos áramütés is komoly károsodásokat okozhat

Szakértő: már százvoltos áramütés is komoly károsodásokat okozhat

Szakértő: már százvoltos áramütés is komoly károsodásokat okozhat

Az emberi szervezetben szerencsétlen körülmények között már százvoltos feszültségű áramütés is komoly, akár halálos működészavart okozhat - mondta Gőbl Gábor mentőorvos csütörtökön az MTI-nek.

Közlése szerint a "működészavaron" (szívritmuszavar, légzésmegállás) egyszerűbb segíteni, ha a sérült időben szakszerű ellátást kap. A szövetek fizikai sérülései viszont végleges, sok esetben halálos károsodásokhoz vezetnek.
   
A Veszprém megyei Dabroncon szerdán két ember meghalt, négyen pedig megsérültek, amikor munkavégzés közben áramütés érte őket. A településen épülő ipari csarnok építkezésén egy fémvázas festőállványt akartak az épület homlokzata elé tolni, ám az hozzáért a fölötte csaknem nyolcméteres magasságban húzódó, 20 ezer voltos vezetékhez.
   
Gőbl Gábor az MTI-nek elmondta: ha a testen 100 voltos feszültség megy keresztül, az szerencsétlen körülmények között már komoly zavarokat okozhat az életműködésekben. Így a háztartásokban használt 220-230 volt már a "kifejezetten veszélyes tartományba esik" - tette hozzá.
   
Mint ismertette, az áramerősséget tekintve a váltóáramnál 1 milliamperes áramerősség esetén bizsergés érezhető, néhány milliamper már fájdalmat is okozhat, 10-15 milliamper pedig (izomgörcsöt okozva) lehetetlenné teheti a feszültségforrás elengedését. Kar-láb irányban keresztülhaladó 100 milliamperes áramütés a szívben már kamraremegést, kamrafibrillációt okozhat. Minél hosszabb ideig tart az áramhatás, annál súlyosabb lehet a károsodás.
   
A szakember kifejtette: az áramütés hatásai két csoportba sorolhatók. Az egyik, amikor az áramütés az elektromosan ingerlékeny szövetekben, az izomzatban, a szívizomzatban és az idegrendszerben "csak" működészavart okoz. Szívritmuszavar, kamrafibrilláció léphet fel, ami keringésmegállást, míg a légzőizmokat, illetve az agyat érintő áramütés légzésmegállást okozhat. Az áramkörből való kiszabadítás után, amennyiben az szükséges, az azonnal megkezdett újraélesztés, időben történő szakszerű orvosi ellátás esélyt ad a túlélésre.
   
Az áramütés hatásainak másik nagy csoportja fizikai: ilyenkor az áram energiahatása – elsősorban hőhatása - károsítja a szöveteket. A belső szerveket érintő károsodás mértékét a helyszíni ellátás során általában nem lehet megítélni, de az még kórházban sem feltétlenül deríthető ki azonnal. A sérült kilátásai annak függvényében romlanak, hogy a szövetek károsodása mekkora területet, illetve milyen szervet érint. Kiterjedt izomkárosodás esetén például gyakori szövődmény, hogy az izomban lévő festékanyag (mioglobin) felszabadul, ez pedig vesekárosodást okozhat. A fizikai károsodással járó sérülésekbe rögtön, vagy napok, hetek múlva belehalhat az áldozat - közölte Gőbl Gábor.
   
A mentőorvos szerint kellő elővigyázattal és a munkavédelmi szabályok betartásával az elektromos áram okozta balesetek több mint kilencven százaléka egyszerű módon elkerülhető lenne. Gőbl Gábor úgy véli, sokkal szélesebb körben kellene felhívni a figyelmet az elektromos áram veszélyeire, és arra, hogyan lehet a veszélyeket elkerülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!