A Szent Kvirin templom új képei

Egyházművészeti szempontból is rangos az a tárlat, amely szerdán nyílt meg a szaléziak képzőművészeti pályázatára beküldött művekből a Don Bosco Művelődési Házban.

Merklin Tímea

A szalézi rend pályázati úton valósítja meg azt az elképzelést, hogy képek kerüljenek a Szent Kvirin templom kereszthajójába. A tervezett két hatalmas falképre képzőművészeti pályázatot írtak ki. Csány Péter rendházigazgató plébánosnak Tóth Csaba és Torjay Valter festőművészek segítettek a pályázat megfogalmazásában. Meg kellett keresni a feladatra legalkalmasabb művészeket. Két megadott téma volt: a Segítő Szűz szerepe Don Bosco életében és Találkozások Bosco Szent Jánossal.

- A pályázatra 27 művész jelentkezett, végül 15 pályamű érkezett. Ezek közül legalább öt világszínvonalú - fogalmazott Torjay Valter. Ezek a képek olyan minőségűek, hogy a nemzetközi egyházművészetben is számottevő művek jönnek létre e tervek alapján.

A két nyertes: Mészáros György, a Nyugat-Magyarországi Egyetem  Rajzintézetének igazgatója és Hegedűs Anett, aki nemrég végzett a Képzőművészeti Egyetemen.

Elvárás volt a pályaművekkel szemben, hogy tükrözzék: Don Bosco derűsen és értő módon közeledett a szegényebb, szociálisan elhagyatott, veszélyeztetett fiatalokhoz, gyerekekhez. Hogy a képek harmonizáljanak a szalézi templom szentélyében már meglévő, Szent Kvirin mártíromságát ábrázoló, Radnóti Kovács Árpád által festett képpel, illeszkedjenek a templom szellemiségéhez, stílusához, színvilágához.

A zsűriben a szalézi szerzetesek mellett Tóth Csaba, Torjay Valter és Zsámbéky Monika is szavaztak, egymástól függetlenül hozták ki a végeredményt. A két első mögött Fábián Dénes Zoltán végzett a második, Mészáros László a harmadik helyen. A legjobb pályaművekre - amelyek már most is értékes műalkotások - a szaléziak árajánlatot kérnek, tudtuk meg Csány Péter atyától, hogy megvásárolhassák, illetve ajánlják a terveket más rendházaknak megvalósításra, akár nem templomi környezetben. Van olyan művész, aki visszakéri a pályamunkáját, de olyan is, aki itthagyja. A színházteremben berendezett kiállítás négy napig tekinthető meg.

A pályázatnyertes műveknek 2013-ra kell elkészülniük, amikor a szaléziak magyarországi jelenlétük 100. évfordulóját ünneplik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!