Aradi vértanúk emléknapja - A 13 hős máig példát adó

162 éve annak, hogy tombolt a terror: sorra végezték ki azokat a magyar honvéd főtiszteket, akik számos csatát vezettek az 1848-49-es szabadságharcban. A halállistát Haynau osztrák tábornok írta alá, de a kezét Bécsből mozgatták.

Kozma Gábor Ölbei Lívia

Rátót kiemelt központi emlékhelynek számít október 6-án. Nem kis részt azért, mert az itt élők  soha nem feledték el ápolni az emlékparkot. Amelybe a gyakran itt tartózkodó Deák Ferenc, a haza bölcse és a kiegyezés lebonyolítója tölgyeket ültetett. E tölgyek a hosszú évtizedek során óriásokká fejlődtek, hirdetve az aradi honvéd főtisztek törhetetlen jellemét, kitartását és példamutatását.

Erről is beszéltek a csütörtöki, rátóti ünnepség szónokai a népes közönség előtt. Bár megszokott itt a nívós program, az összefogás, ez a nap egy kicsit mégis más volt. Talán azért, mert a főhajtáson túl átadhatták a több millió forintért megújított, sétányokkal, kis beállókkal tarkított, kerítéssel védett  parkot. A rendezők között a helyi önkormányzaton és polgárőrökön túl ott  voltak a Széll Kálmán kastély gazdái,  a róla elnevezett alapítvány, valamit a jubiláló Országos Erdészeti  Egyesület  a szombathelyi erdészekkel és az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

A vendégek sorában ott láttuk Harangozó Bertalan megyei kormánymegbízottat, Bana Tibor országgyűlési képviselőt, valamint több település elöljáróját, gazdasági vezetőket. A megyei önkormányzatot Nagy Gábor bizottsági elnök képviselte.

Elsőként Málics Ferenc rátóti polgármester szólt a közösség erejéről, a park gondozásáról és arról a hitről, amely a rátótiak sajátja. Utalt arra, hogy a mostani felújítást más emlékhelyek rendbetétele követheti, mert ez is az értékekért folytatott küzdelem része. Beszéde után Horváth Csaba egyesületi vezető szavalt hatásosan, majd V. Németh Zsolt államtitkár szólt. 

Kiemelte: a Deák által elültetett fák állták a nagy viharokat. Azt üzenték, hogy a nemzetnek van kitartása, a mártírok sorsa nem maradt közömbös a nemzet számára. Mert erőt merített belőle, példaként kezelte. 

- Amikor egy tölgyet kivágnak, zeng az erdő, de a  makkok szerte hullanak, csendben. A tábornokok  halálát követően sötétség borult a hazára, de a remény mindig pislákolt. A makkok szárba szökkentek, és újabb erdők növekedtek:  van mai erdő is. A feladat most az, hogy feltöltsük nemzeti önbecsülésünk lemerült elemeit  - mondta a politikus, majd legvégül a honvéd főtisztek neveit foglalta dalba.

Ezt követően Császár István püspöki helynök felszentelte a parkot, amit az államtitkár társaival adott át a nagyközönségnek. Az eseményen beszédet mondott még Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója. - A mártírok ereje éppen abban van, hogy üzenni tudnak a mának. Mégpedig azt, hogy a hazáért elsősorban élni kell, vagyis áldozatot hozni a felemelkedésért - fogalmazott. A beszédek után koszorúztak, mindegyik hős emlékkövénél iskolás lány állt őrt. A tisztelgés a Széll Kálmán kastélyban folytatódott.  

A nemzeti gyásznapról  megyeszerte megemlékeztek; természetesen Ikerváron is, ahol gróf Batthyány Lajos a gyermekkorát töltötte, a kastély pedig később felesége,  Zichy Antónia otthonává vált. A településen kerekasztal-beszélgetést, aztán koszorúzást  rendeztek a Batthyány-emléknap keretében: az előbbit a Batthyány-emlékházban, az utóbbit a Batthyány-szobornál. Ünnepi beszédet mondott  Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke aki személyesen is elkötelezett  tisztelője az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajos szellemi örökségének.

A szombathelyi  városi megemlékezés a hagyományok szerint a premontrei gimnázium emlékhelyénél  a 13 aradi vértanú arcképét őrző falnál kezdődött, a Batthyány-szobornál folytatódott. A gimnáziumban a diákok műsora után Marton Zsolt alpolgármester mondott  beszédet, amelyben egyebek mellett hangsúlyozta: "Nehéz időket élünk, a társadalmi és gazdasági válság mindennapos küzdelme kényszerít minket és az egész világot. A múlt példái, így az 1848-49-es szabadságharc hőseinek példája, az általuk képviselt értékek adhatnak erőt nekünk a jelenben, és alapozhatják meg gyermekeink jövőjét."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!