Helyi pénz pörgetheti fel Szombathely gazdaságát

A közelgő újabb válság hatásait a helyi pénz bevezetésével lehetne kivédeni. Az előkészítési munkák már el is kezdődtek Szombathelyen

Kiss Tamás

Mértékadó gazdasági szakértők szerint jó esély van arra, hogy jövő októberig vagy az euró vagy az amerikai dollár bedől, s az előzőnél jóval komolyabb válságot lesz kénytelen elszenvedni a világ. Takáts Péter Velemben élő közgazdász (és társai) szerint nem szabad karba tett kézzel várni a fejleményeket, főként, ha van is mód a bajok megelőzésére, kezelésére. Megoldási javaslatában Takáts Péter abból indul ki, hogy válság idején a bankok félteni kezdik a pénzüket, s komoly összegeket vonnak ki a piacról, s tesznek tartalékba. Ennek nyomán nem áll rendelkezésre elegendő pénz a gazdaság egészséges működéséhez, mint ahogy az emberi szervezet is megsínyli a vérveszteséget.

Számos eset mutatja, hogy a problémára a helyi pénz bevezetése jelent megoldást. Példaként nézzük a wörgli csodát: 1932-ben, a 35 százalékos munkanélküliséggel sújtott osztrák városka polgármestere meggyőzte a városházát, hogy (banki fedezet mellett) 14 ezer schilling értékben utalványokat bocsásson ki. Két év múlva Wörglben már száz százalékos volt a foglalkoztatottság, a város fejlődésnek indult. Ez nem különböző városi projektek beindításának volt köszönhető, hanem annak, hogy a lakosok és a vállalkozók azon igyekeztek, hogy a pénzt továbbadjak, s ez logikus is, hiszen értelmetlen is lett volna azt felhalmozniuk.

A wörgl-i pénz forgási sebessége átlagosan a 14-szerese volt az akkori nemzeti valutának, ugyanaz a pénzösszeg tehát 14-szer több munkát teremtett.  A modellt az USA-ban és Németországban országos szinten is szerették volna bevezetni, a hatalom azonban nem támogatta a helyi közösségek megerősödését kiváltó lépéseket. (Üdítő kivétel Svájc, ahol a mai napig virul az országos pénzhelyettesítő, a WIR.)  A válság óta, a civil szervezetek, a kulturális kreatívok előretörésével ismét több helyen merül fel a helyi pénzhelyettesítők bevezetése, s közel 4 ezer helyen ez  már sikerrel járt. Az eredmények szerint ezek a közösségek jobban élnek és erősebbek, összetartóbbak is lettek.

Amúgy ma is használunk pénzhelyettesítőket, pontgyűjtő kártyát, étkezési utalványt, üdülési csekket, egészségkártyát. A közösségi pénz ugyanígy pénzhelyettesítő, azzal a különbséggel, hogy egy közösség bocsátja ki. Lényeges, hogy közösségi pénz nem létezhet bizalom nélkül. Mert míg a nemzeti valuta elfogadását törvény írja elő, a közösségi pénz sikerének kulcsa az, hogy bízzunk a szomszédunkban, a közösségben, a vezetőkben.

Mint Takáts Péter elárulta: a térségünkben bevezetni tervezett helyi pénz esetében mostanság éppen a bizalomépítési munka folyik. Az előkészítés során megalakult már az a munkacsoportot, amely a helyi (szombathelyi vagy éppen megyei) pénz bevezetése és működtetése okán több találkozót is szervezett már vállalkozók számára, s a pozitív visszajelzéseket látva azt is remélik, hogy a kezdeményezés az önkormányzatok érdeklődését is felkelti.
 
Takáts Péter bízik abban, hogy egyre többen látják be: a világ és annak fejlődése egy olyan ponthoz érkezett, amikor a régi gondolkodással, az eddigi jelszavak ismételgetésével nem lehet megoldani a problémákat. Ami elromlott, azt csak új gondolatokkal, megoldásokkal lehet kijavítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!