Magyar-osztrák memorandum a Rábáról

Fazekas Sándor magyar és Nikolaus Berlakovich osztrák környezetvédelmi miniszter aláírta szombaton Burgenlandban a BOXMARK jennersdorfi bőrgyárának területén azt a közös memorandumot, amely voltaképpen lezárja a Rába Akcióprogramot.

MTI

A két ország környezetvédelmi miniszterei előzőleg megtekintették azokat a korszerű víztisztító berendezéseket, amelyeket a BOXMARK  szereltetett fel és helyezett üzembe a Rába további szennyezésének megakadályozására.
   
A memorandum felidézi, hogy a magyar és osztrák szakemberek közösen vizsgálták és ellenőrizték a Rába vízminőségét, hogy online mérőállomásokat hoztak létre, illetve hogy az osztrákok szigorúbb határértékeket vezettek be a bőrgyártásban is.
   
Az aláírt dokumentum pozitívumként említi a Rába vízrendszerét is befolyásoló Lapincs sóterhelésének csökkentését, vagyis a fürstenfeldi geotermikus erőmű bezárását.
   
Nikolaus Berlakovich a sajtótájékoztatón elmondta: összesen 17 millió eurónyi összeget fordítottak a Rábával kapcsolatos környezetvédelmi beruházások megvalósítására.
   
Ennek részeként építették ki a Boxmark jennersdorfi és a feldbachi bőrgyárában a világszínvonalat képviselő víztisztító berendezéseket is, valamint a wollsdorfi bőrgyárban is hasonló berendezéseket szereltek fel.
   
Fazekas Sándor hangsúlyozta a két szomszédos ország barátságát és azt, hogy már "sok nehéz kérdést" sikerült együtt megoldani.
   
A magyar miniszter szerint a Rába Akcióprogram minden eleme fontos és szükséges volt. A folyó civilizációs terhelésének csökkentése azt eredményezi, hogy a habzás minimálisra csökkent, a vízminőség javult, így a jövőben megnyílik a lehetőség arra is, hogy a folyó rehabilitációja érdekében további lépéseket tegyenek.
   
Ezek közé tartozhat a miniszter szerint egy közös árvíz- előrejelző rendszer kiépítése egy átfogóbb vízminőség vizsgálat is.
   
Fazekas Sándor kiemelte: mindaz ami a Rába érdekében történt, jó példa a két ország kiváló együttműködésére, a pozitív kapcsolattartásra és a felvetődő problémák közös megoldására.
   
Az MTI tudósítójának kérdésére, miszerint mivel magyarázzák, hogy Szentgotthárdnál a Rába jelenleg is habzik, Fazekas Sándor elmondta: ezekkel a tényekkel és adatokkal a szaktárca is tisztában van, ezért fontos, hogy folyamatos legyen a Rába megfigyelése, és ha kell azonnali intézkedések megtétele.
   
Hozzátette, hogy habzás valószínűleg részben biológiai eredetű, de az sem kizárt, hogy a korábbi ipari tevékenység utóhatásának tudható be, illetve mezőgazdasági tevékenység következménye is lehet.
   
Woki Zoltán, a Pro Natura St. Gotthárd Civil Összefogás (PRONAS) képviselője elmondta: a közvéleményben tudatosítani kell, hogy a Rába habzása nem jelent egyet a szennyezettséggel, a habzás pedig nem feltétlenül szennyezés eredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!