Nem áramtalanították a motort, meghalt a segédmunkás

Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a rendőrség: egy férfi meghalt Jákon áramütés következtében.

Simon Erzsébet

Egy zsákutca végén áll a községben az a családi ház, ahol tetőfelújítást végeztek az elmúlt héten, s a munkálatok során csütörtökön halálos áramütés ért egy ott segédkező helybeli fiatalembert. Hétfőn a helyszínen azt láttuk, hogy a piros cserepek csak félig fedik a földszinti ablakok fölötti részt, egy fémlétraszerű állvány vezet a tetőre, de nem dolgoznak a házon. Egy asszony lépett ki az utcára, mint mondta, ő a tulajdonos, de érdeklődésünket elutasítva indulatosan közölte: nem mond semmit a balesettel kapcsolatosan, hagyjuk békén, neki este munkába kell mennie, s amellett, hogy tragédia történt, a háza is beázott.

A szomszédoktól is sikertelenül próbáltunk megtudni valamit a szerencsétlenség részleteiről, mindenki magába zárkózott. A település központjában egy férfi annyit közölt, hogy ismeri a családot, s rendkívül megrázta az eset a falubelieket. Igyekeztünk szóra bírni  azt a fiatalembert is, aki részese volt a csütörtöki  eseményeknek, hiszen az elhunyt mellett ő volt a másik ember, akit megrázott az áram. Bár az egyik televíziónak még nyilatkozott, hétfőn azt közölte velünk, hogy tart a rendőrségi vizsgálat, s ő nem kíván mondani a nyilvánosságnak semmit az üggyel kapcsolatban. Információink szerint ő volt az egyik ács, aki a tetőfelújításon dolgozott, s kora este azzal a  biztonsági őrként dolgozó ismerősével látott hozzá a cserépfelhordó gép motorjának a leszereléséhez, akit agyonütött az áram. A 29 éves ácsot is érte áramütés, ám neki nem esett komoly baja. Igaz, a mentők beszállították a kórházba megfigyelésre, de másnap már hazamehetett.

Ezt Köcse Tamás Vas megyei vezető mentőtiszttől tudtuk meg, aki azt is elmondta: csütörtökön háromnegyed hat körül riasztotta a mentőket valaki, akit a mentésirányító telefonos tanácsadással újraélesztési tevékenységre buzdított. Bár az illető végrehajtotta az utasításokat, s a rohamkocsi személyzete több mint egy órán át küzdött a 33 éves férfi életéért, erőfeszítéseik nem jártak sikerrel.

Értesüléseink szerint egy jáki építési vállalkozó bérelte egy gépkölcsönző európai konszern szombathelyi kirendeltségén azt a ferdepályás felvonót, amelynek leszerelése közben történt a tragédia. A cserépfelhordó gép motorját lefoglalta a rendőrség szakértői vizsgálat céljából. A kirendeltségen éppen a hatósági vizsgálatra hivatkozva nem adtak bővebb felvilágosítást, s a rendőrség is mindössze az eljárás megindításáról tájékoztatott.
 
Meg nem erősített híreink szerint a vállalkozó tovább adta a munkát s a mobil villamossági eszközt másoknak. Úgy tudjuk, a gépet csak áramvédő kapcsolóval ellátott elosztóhelyről szabad működtetni. Arról nincs információnk, hogy így tettek-e a családi házat cserepezők. Szakemberek szerint az életvédelmi relé figyeli a fázis és a nulla vezetéken folyó áramerősséget, és ha a kettő nem azonos - azaz valahová elfolyik az áram -  akkor a FI relé azonnal lekapcsol. A relé olyan gyors és érzékeny, hogy jó esetben az áramütött nem is érzi, hogy majdnem meghalt.

NEM ÁRAMTALANÍTOTTÁK A MOTORT

Úgy tudjuk, a kölcsönző cégtől bérelt építőipari gép drága eszköz, a tetőfelújításon dolgozók valószínűleg zárt helyre szándékoztak vinni éjszakára a cserépfelhordó motorját. Ám a leszereléséhez nem áramtalanították a berendezést. A később elhunyt férfi - aki csupán csak segíteni érkezett a helyszínre - két kézzel, a másik fiatalember a bal kezével fogta meg és akasztotta le a szerkezetet a felvonólétráról. Eddig tisztázatlan okból mindkettejüket áramütés érte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!