NyME-SEK: öregdiák hálózat és pályakövetés

Beindították a diplomás pályakövetés rendszerét, és létrehozták az öregdiák hálózatot. Innováció a Nyugat-magyarországi Egyetemen.

Bajdó Bettina

Lezárult a "Hálózatos egyetemi szolgáltatás, innováció a Nyugat-magyarországi Egyetemen" című projekt. Több feladatot is megoldottak az intézményben.

2009 októberében elindult egy olyan, unió által támogatott munka a Nyugat-magyarországi Egyetemen, amely öt modulon keresztül kötötte össze és támogatta a végzett és jelenlegi hallgatókat, tehetségeket, munkavállalás előtt állókat és az iskola információs rendszerét.

Mindezt egy olyan felsőoktatási intézményben valósították meg, mely hat városban, tíz karral, több mint 270 képzéssel és tizenöt ezres hallgatói létszámmal működik.

A többféle feladat közül az egyik legjelentősebb a diplomás pályakövetési rendszer létrehozása volt.  A hallgatói motivációs és pályakövetési vizsgálatok hozzájárulnak az egyetem és a munkaerő-piaci szereplők kapcsolatának erősítéséhez, az intézményben folyó képzések modernizálásához, a leendő hallgatók tájékozottságának növeléséhez. Ezen kívül létrehozták az Alumni, öregdiák hálózatot is. Az alumni latin szó, jelentése öregdiákok, véndiákok, tehát mindazok, akik tanulmányokat folytattak, illetve oklevelet szereztek. A modul célja az egyetem karain egymástól függetlenül, eltérő formában és aktivitással működő öregdiák szervezetek hálózatos rendszerré alakítása. 

2010 szeptembere és 2011 júniusa között kilenc karon került sor öregdiák találkozókra a pályázati támogatás segítségével. 2010 novemberétől próbaüzemben, 2011 februárjától pedig élesben üzemel a Nyugat-magyarországi Egyetem Alumni weboldala. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!