Október 1. az idősek világnapja (képgalériával)

Az idei év az önkéntesség éve, október 1-je pedig az idősek világnapja. A megyében szinte minden településen ezekben a napokban ünneplik az időseket. De ennél jóval többet is tesznek, próbálnak segíteni a szép kort megélő embereknek. Van, ahol a bevásárlásban nyújtanak segítő kezet, másutt pedig bentlakásos otthont építenek.

Bajdó Bettina-Ölbei Lívia

Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-én megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió lakosáról. A demográfiai adatok szerint jelenleg a Földön körülbelül hatszázmillióra tehető az idősek száma, az elkövetkező húsz évben pedig számuk megkétszereződik. Magyarországon minden ötödik ember időskorúnak számít, vagyis már betöltötte a hatvanadik életévet. Területi elosztásban Budapesten, illetve a kistelepüléseken élnek a legtöbben, a nemek közötti arány pedig igen egyenetlen: az idősek 61 százaléka nő.

Mint a legtöbb városban, úgy Körmenden is többféle módon próbálják segíteni az időseket - tudtuk Gombásné Nardai Ibolyától, a jegyzői feladatokkal megbízott aljegyzőtől.

- Önkormányzati oldalról próbálunk minél több anyagi támogatást juttatni az időseknek - mondta az aljegyző. -Szociális törvény és helyi rendelet is segíti ebben a munkánkat. Létezik a rendszeres szociális segély, melyet időskorúak is igényelhetnek, s a közgyógyellátást is általában az idősebbek veszik igénybe. Lakásfenntartási támogatást is kaphatnak az önkormányzattól, s létezik úgynevezett átmeneti segély is. Az anyagi oldal is fontos, ám nagyon fontos szerepe van a másfajta segítségnyújtásnak.

Gombásné Nardai Ibolya szerint segítő kezet kell nyújtani az idősebbeknek. Ezt többféle módon is megtehetjük, akár a napi bevásárlásnál is. Körmenden működik a házi segítségnyújtás rendszere, van idősek gondozóháza, s idősek klubja is. Tervezik, hogy létrehoznak egy bentlakásos otthont is, hiszen egyre több idős embernek lenne szüksége a napi 24 órás ellátásra. Körmenden sok az időskorú, s a fiataloknak a munka és a megélhetés mellett egyre kevesebb idejük jut a gondozásra. Egy ilyen otthonban az idősek megkapnák a szükséges ellátást, s nem lennének messze szeretteiktől.

Kovács Ferencnek, a megyei közgyűlés elnökének a véleménye szerint az idősügyi ellátás sokféle feladattal jár.

- A kistelepülésen élő időseket is próbáljuk segíteni - folytatta az elnök. - A polgárőrséggel együttműködve segélyhívó telefonokat osztottunk szét. Egyszeri gombnyomással az idősek segítséget kérhetnek, akár orvosit, akár szociálist, akár önkormányzatit. Én magam az idősügyi tanács elnöke is vagyok, így van rálátásom a szépkorúak helyzetére. A megyében sok az aprófalvas település, s sok idős ember él magányosan. Szerencsére jó az együttműködés a polgárőrséggel, a karitatív szervezetekkel, önkormányzatokkal és egyesületekkel, s együtt teszünk az idősek védelme érdekében.

Szentgotthárdon is kiemelt feladatnak tekintik az idősek felkarolását.

- A város önkormányzata igyekezett mindig kiemelt figyelmet fordítani a városban élő idősekre, életkörülményeikre, szociális támogatásukra, kulturális lehetőségeik bővítésére, a Városi Gondozási Központ szolgáltatásain keresztül az intézményi ellátások biztosítására - mondta Huszár Gábor polgármester. - A városban számtalan önszerveződés, egyesület, klub működik, amelyben az idősek aktívan tevékenykednek. Olyan élhető várost szeretnénk, ahol jó megöregedni, és könnyű idősként megélni a hétköznapokat is. Ahol fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, mindig van egy-egy jó szavunk a másikhoz, és lehetőleg időnk is legyen egymást megörvendeztetni, meghallgatni, segíteni, vigaszt nyújtani.

Jegyzet: Fognunk kell a kezüket

Tisztelttel tartozunk azoknak, akik felneveltek bennünket. Azoknak, akik, ha kellett, ott ültek az ágyunk mellett, s fogták a kezünket, amikor betegek voltunk. Azoknak, akik, ha kellett, túlórát is vállaltak, csak azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen. Ahogy öregszenek, a szerepek is változnak, s most nekünk kell megtennünk mindent, hogy ők ne szenvedjenek hiányt semmiben. Ha kell, akkor fognunk kell a kezüket, ha éppen betegség gyötri őket, vagy ki kell vennünk a kezükből a bevásárlókosarat, hogy ne ők cipeljék a terhet. Ez a minimum azért cserébe, hogy szeretnek minket, s tisztességgel felneveltek bennünket.

OLDALTÖRÉS: Idősek a közjóért

Idősek a közjóért

Idősek a közjóért

Idősek a közjóért

Az idősek világnapját nem az ünneplésre, hanem a figyelem felkeltésére hozta létre az ENSZ, hangzott el a szombati ünnepségen.

Az ENSZ nem ünnepségekre gondolt, amikor 1991-ben létrehozta az idősek világnapját, hanem a kormányok figyelmébe kívánta ajánlani a világszerte jellemző demográfiai tendenciát, hogy növekszik az idősek száma, hangsúlyozta köszöntőjében Jankovits György, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke október elsején   az MMIK-ban, a világnap megyei-városi ünnepségén; hozzátéve, hogy közben egyre általánosabbá vált: az idősek világnapjához nem a drámai feszültség, hanem  az ünnepi hangulat társul. Társadalmi szerződések kötődnek újra. Ma is imponáló megfogalmazásban hallhattuk, hogy a hatalom látja tennivalóit, utalt az ünnepségen Kovács Ferenc megyei elnök által idézett  kormányfői megnyilatkozásra, miszerint büszkék vagyunk arra, hogy egyre több idős ember él Magyarországon. Jankovits György az idősek-nyugdíjasok feladatát a közjó gyarapításában és a közbéke építésében jelölte meg, valamint utalt arra is, hogy a világnap létrehozásával egy időben megalapított, 1991 óta működő vasi-szombathelyi nyugdíjas-szövetség tevékenysége országos viszonylatban is példamutató.

Dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében annak a véleményének adott hangot, hogy társadalmunk megbecsüli az időseket, valamint hangsúlyozta, hogy a magas életkor büszkeségre okot adó érték. Johann Grillenberger, a Burgenlandi Nyugdíjas Szövetség elnöke ugyancsak a világban tapasztalható demográfiai tendenciára és az ezzel járó feladatokra, problémákra  hívta fel a figyelmet: Ötven éve még egyetlen 100 évnél idősebb tagja sem volt a szövetségünknek, ma már tizennégyen vannak. (Taps a nézőtéren.) A burgenlandi szövetség elnöke mindemellett hangsúlyozta, hogy a generációkat nem szabad elszakítani egymástól, szembeállítani egymással, végül megjegyezte: A sorsunkat magunknak kell a kezünkbe venni.

Az idősek világnapja alkalmából szervezett ünnepség kitüntetések átadásával folytatódott, és a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vasi nyugdíjas csoportok  köztük a nagy múltú Senior Színpad  kulturális bemutatójával ért véget.   
 
Kitüntetések és kultúrprogram a 20 éves világnapon

A megyei közgyűlés elismerő oklevelet adományozott a 20 éves megyei-szombathelyi nyugdíjas szövetségnek.

Az elismerést Goda István elnök Kovács Ferenctől, a vasi közgyűlés elnökétől vette át.

A megyei közgyűlés elnökének emlékplakettjét kapta Mészáros Róbertné ügyvezető elnök, valamint Milkó István egykori alelnök.

Dr. Puskás Tivadar polgármester Szombathely megyei jogú város díszoklevelét adta át Laki Lászlónak, a nyugdíjas képviselet megyei alelnökének és Végvári István egykori alelnöknek.

 A megyei nyugdíjas szövetség a kimagasló kulturális és sportteljesítményeket tárgyjutalomban részesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!