Prima 2011: a tudomány kategória vasi jelöltjei

A tudomány kategória jelöltjeinek bemutatásával ma kezdjük közölni a Prima-díj jelöltjeinek bemutatkozását. A díjakat október 27-én adják át ünnepélyesen a Weöres Sándor Színházban. Olvasóink október 25-éig döntenek a rangos elismerés közönségdíjáról.

Némethy Mária

A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Vas Megyei Szervezete 2005 óta adja át minden ősszel a Prima-díjakat három kategóriában: tudomány, oktatás és sport, valamint művészetek és közművelődés. A kilenc jelöltből egy közönségdíjas lesz. A Vas Népe olvasói a lapban található szelvényen, illetve honlapunkon 17-étől szavazhatnak 25-éig.Bemutatjuk a jelölteket.

Alexa Károly.

Hatvanhat éves. Élete utolsó másfél évtizede a Szombathely-Egyházashetye-Budapest (Pestújhely) háromszögben zajlik. Az Életünket és a Vasmegye című lapot szerkeszti.
 
Egyetem utáni éveit többféle, de egymással összefüggő tevékenységi formák töltötték-töltik ki: az egyetemi oktatás, a lap- és folyóiratszerkesztés, a tudományos munka és a közírás. Kilenc könyve jelent meg: ezek között van több kritika-gyűjtemény, van tudományos monográfia a magyar polgárosodásról és akadnak olyan munkái is, amelyek a szépírás és a szaktudomány határán állnak. Tanított az ELTÉ-n és a Pázmány Péter Egyetemen, szerkesztette a Mozgó Világot és a Hitelt, és három évig vezette a Magyar Távirati Irodát. Kapott József Attila-, Kortárs-, Év könyve-, Csokonai-, Ráth Mátyás- és  amire különösen büszke  Berzsenyi-díjat Vas megyétől.
 
Családjával együtt tudatosan választották új otthonuknak Kemenesalját. Itt mindazt megtalálják, ami a méltó élet viteléhez szükséges: tájat és barátokat, kulturális hagyományt és tennivalót.

Prof. dr. Gadányi Károly.

Közel 40 éve dolgozik a felsőoktatásban. A NyME Savaria Egyetemi Központban és jogelődjén, a Berzsenyi Dániel Főiskolán kívül tanított a maribori, a zágrábi egyetemen, ahol a magyar nyelv- és irodalom tanszék egyik alapítója volt. Az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem nyelvészeti doktori iskolájának alapító tagja. 1970 bölcsészdoktor, 1984  a nyelvtudomány kandidátusa, 1995  a nyelvtudomány habilitált doktora, 1996-tól egyetemi tanár, 1997 Széchenyi Professzori Ösztöndíj, 1999 a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Köztestületének tagja. Tudományos tagságok: Society for Slovene Studies, Ohio, USA; Szlovén Szlavisztikai Társaság, Ljubljana; Horvát Filológiai Társaság, Zagreb; Modern Filológiai Társaság, Budapest (alelnök); Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testülete (elnök); Societas Scientiarum Savariensis (tag); Vas Megye Közgyűlése Tudományos Bizottsága (elnök); Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest (tag). Tanszékek, tudományos folyóiratok alapítója. Nemzetközi tudományos konferenciák szervezője, előadója. Széleskörű nemzetközi, egyetemi, tudományos kapcsolatok elindítója, szervezője. MTA doktori, egyetemi habilitációs, doktori cselekmények résztvevője, bizottságok elnöke, opponens, PhD doktoranduszok tudományos vezetője. Kutatási területe: nyelvtudomány, szláv filológia, magyar-szláv nyelvi kontaktusok, dialektológia. Közel 200 publikáció. Kitüntetései: Szabadságért (Szlovénia), Pável Ágoston-díj, Szent-Györgyi Albert-díj, Vas Megyéért Díj, Vas Megye Sportjáért Díj, Szombathelyért Díj, a Nyugat-magyarországi Egyetemért Emlékérem, a Magyar Kultúra Lovagja, a Magyar Sportért (ezüst), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje. A Nyugat-magyarországi Egyetem alapító tagja.
 
Prof. dr. Veress Márton. 

Egyetemi tanár, a NyME SEK Természettudományi Karának dékánja. Megszervezte a Földrajz-, és Környezettudományi Intézetet, a Természettudományi Kart. Irányításával alapították meg a földrajz tanári és geográfus mesterszakokat.
 
Szakterülete a karsztmorfológia. Kutatási területei a hazai karsztterületek mellett az Alpok. Számos karsztos expedíciót szervezett, illetve vezetett (Izland, Dél-Kína, Mongólia, Törökország, Marokkó, Chile, Madagaszkár, Himalája, Léna). Eddig 146 tanulmánya, 15 könyve, könyvfejezete, 85 népszerűsítő munkája jelent meg. Előadásainak száma 70, hivatkozásainak száma 312. Kiemelkedő jelentőségű a Springer Kiadónál megjelent magashegységi karsztokat bemutató munkája, valamint egy nemzetközi szerzőgárda által készített karrokat (karsztos kőzetfelületeket) bemutató könyv, amelynek 4 fejezetét ő írta. Megjelenés alatt van egy könyv fejezete a Novo Kiadónál (USA). Két nemzetközi folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. Alapítója, főszerkesztője a Karsztfejlődés kiadványnak.
 
Kitüntetéseinek száma: 9. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!