Trükkös tolvajok: gyógyszertámogatás helyett üres pénztárca

Az időskorúak terhére elkövetett trükkös lopásokról tartott sajtótájoztatót a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, itt ismertették H. Izabella "munkásságát."

Ambrózai Zsuzsanna

Hollósi Gábor rendőrezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, idén január óta megszaporodtak a trükkös lopások, nem csak a városban, hanem a megye egész területén.

Eddig hatvan ügyet tartunk nyilván. A tolvajok valóban trükkösek, ugyanis mostanság a legjellemzőbb, hogy postásnak, rendőrnek, gáz-, illetve  villanyszerelőnek adják ki magukat, nem ritka azonban az sem, hogy orvos-masszőr páros járja a házakat  átverve az idősebb korosztályt. Éppen ezért általában beengedik őket a lakásba az idősek. Kidolgozott tervvel rendelkeznek, hogyan csalják ki a pénzt, ékszereket, úgy, hogy a tulajdonos mindezt ne vegye észre. Sok esetben nem egyedül, hanem ketten, esetleg hárman dolgoznak. Az egyik legtermékenyebb bűnbanda jelenleg önkormányzati, illetve szociális szférában dolgozó egyéneknek adja ki magát. Főleg a hetven-nyolcvan év körüli idős emberek vannak veszélyben miattuk.

Általában ugyanis az orvosi rendelők környezetében tűnnek fel, felajánlják segítségüket, illetve elhitetik az idősekkel, hogy gyógyszertámogatást hoztak, csak fel kellene váltani ezt a húszezrest odahaza, és adatlap kitöltését kérik - hangsúlyozta a tapasztalatok alapján a rendőrezredes.

- Ez utóbbi csoportban tevékenykedik H. Izabella 21 éves fiatal nő, aki annak ellenére, hogy lakhelyelhagyási tilalom van érvényben vele szemben, ugyanis 12 ilyen jellegű esetben bizonyítható bűnössége, továbbra is folytatja ténykedését - mondta el Horváth Ottó, rendőr-őrnagy, a felderítő alosztály vezetője.

A rendőrség kéri az időseket, ne engedjenek be senki illetéktelent a lakásba, ha utcán tapasztalnak hasonlót, reagáljanak meghökkentően, kiáltsanak segítségért. Azok jelentkezését is várják, akiket esetleg H. Izabella megkárosított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!