Végnapjait éli a megyerendszer?

Rendkívüli testületi ülést tartottak a héten a megyei képviselők. A legnagyobb vitát a Magyar Köztársaság Kormánya és a Vas Megyei Önkormányzat között létrejött megállapodás váltotta ki. Gondok akadtak annak a dokumentumnak az értelmezésével, mely lényegében arról szól, hogy az állam átveszi az önkormányzatok vagyonát. Többekben felmerült a kérdés: fennmaradhat-e az ezeréves megyerendszer?

Bajdó Bettina


A kormány kiemelt célként határozta meg az állam lerombolt tekintélyének a visszaállítását, amelynek érdekében nélkülözhetetlen a törvényesen és átláthatóan működő, a közszolgáltatásokat maradéktalanul biztosító állam működési feltételeinek a megteremtése. Ennek megvalósítása érdekében szükségessé vált a területi és helyi közigazgatási rendszer teljes szervezeti áttekintése és megújítása, alacsony hatékonyságának orvoslása és a struktúrájának átláthatóbbá tétele - olvasható abban a megállapodásban, melyet Kovács Ferenc megyei elnök október 3-án írt alá. Többen nehezményezték azt is, hogy a megyei közgyűlés jóváhagyása nélkül. A közös célkitűzések között szerepel az is, hogy egyetértenek abban, hogy a gazdasági válság miatt kényszerpályára kerülő önkormányzatoknak súlyos nehézséget jelent a helyi közfeladatok és közszolgáltatások megfelelő színvonalú fenntartása. A kormány az ésszerűséget és a hatékonyságot előtérbe helyező önkormányzati politikája során célul tűzte ki a megyei önkormányzatok feladatainak újradefiniálást, a hatékonyabb középszintű közszolgáltatások biztosítását és a megyei önkormányzatok adósságállományának konszolidációját.


A megyei közgyűlésen a kormánypárti és az ellenzéki politikusok is másféleképpen értelmezték a megállapodást. Patyi Elemér (Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom) hevesen érvelt a megállapodás ellen. Szerinte utolsó pontjához érkezett a megye, s Vas megye történelmébe vastagon kerül bele ez a fejezet. Főként ezért hívta fel a többiek figyelmét arra, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy gyermekeik és unokáik szégyelljék majd azt, amit a szavazatuk eredményezhet.

Rába Kálmán (Jobbik) sem kímélte a kormánypártiakat, szerinte a szavazatokat majd zsíros bankszámlákra lehet beváltani. Így lesznek a politikusok pártkatonák. S feltette azt a konkrét kérdést is, hogy mi köze van Orbán Viktornak a büki gyógyfürdőhöz.
A kérdésre nem érkezett válasz, a kormánypártiak nem látták ennyire sötéten a helyzetet. Dr. Kun László főjegyző szerint csak arról van szó, hogy a megye most együttműködik a kormánnyal a későbbi törvényből adódó intézményi és vagyonátadás ügyében. Megtudhattuk tőle azt is, hogy a megye  nem áll rosszul a többi megyékhez képest, de a további  működtetését csak a vagyontárgyak értékesítésével lehetne a jövőben fenntartani. Az eladható vagyontárgyak közül a büki gyógyfürdőt és a balatoni üdülőt említették a képviselők.
Vita ide vagy oda, a közgyűlés név szerinti szavazással döntött a megállapodásról, s 10-4 arányban elfogadták az előterjesztést.

 

Dr. Ipkovich György szocialista országgyűlési képviselő is szót kért a közgyűlésen. Nosztalgiázott, s visszaemlékezett arra a jól működő, eredményes kapcsolatra, amely Vas megye és Szombathely között volt. Kiemelte, hogy a városnak nem mindegy, mi lesz azzal a vagyonnal, melyet közösen hoztak össze, mint például az Iseum, a kórház eszközfejlesztései, a képtár és a Smidt Múzeum gyűjteménye. A képviselő szerint az állami vagyont kevésbé hatékonyan lehet működtetni, példa erre a Savaria Szálló vagy a Centrum Áruház épülete, melyeknek állapota magáért beszél. Azt kérte, hogy mielőtt bármilyen megállapodás létrejönne, a megye mérje fel a vagyonát.

Az épületek állapota magáért beszél


Megválaszolatlan kérdések (jegyzet)

Orbán Viktor miniszterelnök október elején jelentette be, hogy január 1-től az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket, valamint a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is. Most mindenki azt találgatja, hogyan, milyen körülmények között zajlik majd az átadás, s mi lesz az átvétel után. Az tény, hogy az intézmények helyben maradnak, de vajon maradnak-e? Nem kerülnek-e veszélye az ott dolgozók, nem leépítéssel kezdődik-e majd az új időszámítás? Mi lesz a folyóiratok sorsa, s mi lesz a közgyűjteményekkel? Ezek mind olyan kérdések, melyekre egyelőre nincs válasz, s csak reménykedhetünk abban, hogy nem utólag értesülhetünk a sorsukról.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!