Emlékkonferencia: Mikes János, a művelt arisztokrata főpásztor

Nagyszabású Mikes János emlékkonferenciával zárta le a jubileumi évet a Szombathelyi Egyházmegye és Vas megye önkormányzata pénteken a megyeházán.

Tersztyánszky Krisztina

A száz éve  beiktatott, huszonöt évig az egyházmegye élén álló püspök életművének teljes feldolgozása a mai napi várat magára. Az a nyolc kutató, akik pénteken előadást tartottak  életéről, most sokat törlesztett ebből  az adósságból.
 
Dr. Veres András megyés püspök köszöntője után Bakó Balázs történész tekintette  át gróf Mikes János életútját. Erdélyi arisztokrata apa és svájci protestáns édesanya utolsó gyermekeként született a székelyföldi Zabolán. A legjobb iskolákban tanult,  utazott, nyelveket beszélt.  

1911-ben indult szombathelyi ténykedése frissebb, üdébb levegőt hozott az egyházmegyébe. Takarékpénztárat, könyvkiadót alapított, villamosított. 1913-ban Szent Márton ereklyéjének hazahozatalával az országos figyelmet is kiérdemelte. Nagy munkabírású, precíz püspök volt, plébániákat alapított, szerzetesrendeket telepített le, sokat törődött a kispapok képzésével.

Soós Viktor Attila levéltáros a két szomszédos egyházmegye kortárs püspöke, Apor Vilmos és Mikes János közti párhuzamokat emelte ki. Székely nemesi családból jöttek, ám kinevezésük nem főúri kegy volt, hanem rászolgáltak a püspöki méltóságra. Mindketten hősiesen vészelték át a bolsevik terrort és Trianont, majd szinte egy időben haltak meg a háború utolsó napjaiban, s temették el őket a rangjukat megillető pompát nélkülözve.

Dr. Katona Attila  tanszékvezető egyetemi docens Mikes közéleti szerepvállalását követte nyomon a csendes tartózkodástól az aktívabb háborús évek utáni újbóli visszavonulásig. Szavaiból a püspök szuverén, következetes jellemként rajzolódott ki, aki bár közvetlenül nem politizált, a háttérből mindig hatott a közéletre.

Ezt támasztotta alá Schmidt Péter előadása is: a burgenlandi területek elcsatolása után Mikes püspök a nyílt konfrontációig menően harcolt az elszakadt falvak egyházjogi hovatartozásának kérdésében. Az egyházmegyei gyűjtemények vezetője, Horváthné Simon Katalin azt a rengeteg könyvet, festményt, berendezési tárgyat és műkincset vette számba, melyeket örökül hagyva Mikes János az egyik legszebb hazai palotává tette főúri  ízléssel berendezett otthonát. 

Tóth Krisztina pedig arra is rávilágított: a gróf bőkezű adakozása vezetett végül a vesztéhez: adótartozásai miatt lemondásra kényszerítették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!