Esztergomi helyzet állhat elő Szombathelyen is

Az ellenzék szerint a SZOVA vezérigazgatója hős honvédő háborút játszva próbálja menteni magát. Dr. Németh Gábor szerint is háború van, de nem magát, hanem a SZOVÁ-t és a várost menti. Mert muszáj. Ha nem veszik komolyan a helyzetet, az esztergomihoz hasonló eset is előállhat.

Nagy Ildikó

A Szova Zrt. élén 2009 februárja óta álló dr. Németh Gábor vezérigazgató 2010. augusztusában büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a korábbi kötvénykibocsátással, valamint az azt követő ingatlanvásárlásokkal kapcsolatos céges dokumentációt meglehetősen hiányosnak vélte.

Nem tudni például, kik döntöttek arról, hogy a svájci frank alapú, 5 milliárd forint összegű kötvényt forintosítsák. (A vezérigazgató szerint ezt hívják devizapiaci árfolyam-spekulációnak.) E lépés következményeként aztán a SZOVÁ-nak mára 3,25 milliárd forint árfolyamvesztesége keletkezett. Annak idején a kötvénykibocsátás volt hivatott fedezni a cég ingatlanfejlesztéseit: a SZOVA a buszpályaudvar építésére és az ipari park bővítésére csaknem 2 milliárd forint értékben vásárolt területeket.

És bár a bevásárlás indoka akkoriban a befektetők állítólagos élénk érdeklődése volt, a területeket sem a cég előző vezetésének, sem a jelenleginek nem sikerült értékesítenie. Így, ha 2012. január 3-ig nem sikerül vevőt találni a területekre, a SZOVÁ-nak 300 millió forint ingatlanszerzési illetéket kell befizetnie, ez viszont már akár rövid távon is jelentősen veszélyeztetné a cég likviditását, fennmaradását.

Dr. Németh Gábor már 2009-ben sokallta a területekért kifizetett pénzt, ezért saját hatáskörben megrendelte egy megyén kívüli cégtől az ingatlanokra vonatkozó értékbecslést. Eszerint csak a buszpályaudvar építésére szánt területek 200 millióval kevesebbet értek 2007-ben, mint amennyiért vették őket. Dr. Németh Gábor azt mondja, ezt az értékbecslést a város képviselőinek egy része azóta sem bocsátotta meg neki. A rendőrségi feljelentés óta pedig nemkívánatos személy lett a SZOVA élén.

- Minden közgyűlés előtt összepakolom a holmimat az irodámban, mert nem tudom, mikor állítanak fel - mondja. Majd elárulja, hogy a hűtlen kezelés bűntette ügyében folyó nyomozás során a rendőrség által kirendelt igazságügyi szakértő értékbecslése szerint több mint 500 millió forinttal kevesebbet értek 2007-ben az "alig" kétmilliárd forintért vásárolt területek, a mai értékkülönbözet pedig csaknem 800 millió forint, ami szinte forintra megegyezik a vezérigazgató által készíttetett értékbecslésben szereplő számokkal.

A vezérigazgató hozzáteszi: ha a közgyűlésnek javasolt lépéseket nem teszik meg, veszélybe kerülhet a SZOVA, és ezzel együtt a város működése is. Nem pánikot keltve halkan azt is megjegyzi: ha a városvezetők nem veszik komolyan a jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzetet, és nem ennek megfelelő döntéseket hoznak, akár az esztergomihoz hasonló helyzet is előállhat a városban.

SZOVA: a vagyontárgyakat is értékesítenék

- A vezérigazgató azt javasolta, hogy a város vegye meg a buszpályaudvar építése és az ipari park bővítése céljábólvásárolt ingatlanokat, hogy a SZOVÁ-nak ne kelljen megfizetni a 300 millió forint illetéket.

- A cég évi 75-110 millió forintos szponzorációs kötelezettségének megszüntetését is kérte a vezérigazgató, aki szerint nehéz megértetni a 80 ezer forintot kereső munkással, hogy miközben béremelésre évek óta nem futja, a cég tízmilliókkal támogat sportrendezvényeket, sportegyesületeket.

- A vagyontárgyakat is értékesítenék: az inkubátorházra lenne vevő, szükség esetén a Welther és a Jászai Mari utcai telephelyek eladása is szóba jöhet.
 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!