Gyertyafényes nyugdíjbúcsúztató a szombathelyi Fő téren

A Vasi Érdekvédők Szövetsége demonstrációt hirdetett hétfő este a Fő térre: mintegy kétszázötven-háromszázan gyűltek össze a gyertyafényes nyugdíjbúcsúztatóra.

Ölbei Lívia

A Kőszegi utcai hőmérő mínusz hét fokot mutat, a Fő téri Szentháromság-szobornál beszélgető csoportok gyülekeznek: a fagyott kezeket melegíti a mécses. Az akciót szervező Vasi Érdekvédők Szövetsége nevében Horváth Csaba, az MSZOSZ regionális képviselője azt mondja, örül, hogy ennyien eljöttek, bár rögtön hozzáteszi:  még jobb volna, ha nem lenne szükség folyamatosan demonstrációkra.

A kormány azonban - hangsúlyozza - nem gyakorolja a társadalmi párbeszédet, szakmai szervezetekkel nem egyeztet: marad a köztér az ellenvélemények kinyilvánítására.

Az előzményekről: a szakminiszter (NEFMI)  október közepén  törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelynek értelmében 2012 januárjától megszűnik  a korhatár előtti öregségi nyugdíj. A javaslat szerint a már megállapított ellátásokat más jogcímen - járandóságként vagy szociális ellátásként - folyósítják majd. Ezek közé tartozik  többek között a korkedvezményes nyugdíj, az előrehozott öregségi nyugdíj, a korengedményes nyugdíj és a szolgálati nyugdíj, a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj, a bányásznyugdíj, a művésznyugdíj.  És bár a hétfőre várt parlamenti zárószavazás végül  elmaradt, biztosra vehető, hogy a "korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról" szóló törvényjavaslatot elfogadja a kétharmados kormányzati többség az Országgyűlésben.

A javaslat várható törvényerőre emelkedésére és következményeire hívták fel a figyelmet a hétfő esti néma (beszélgetős)  akció  résztvevői - köztük több civil szervezet, szakszervezet, az egyetemi hallgatói önkormányzat képviselői; de feltűntek a demonstrálók között helyi ellenzéki politikusok, valamint dr. Ipkovich György országgyűlési képviselő (MSZP)  is - , mécsessel járulva  a Szentháromság-szobor kerítésén elhelyezett "gyászjelentéshez," miszerint "Fájdalommal búcsúzunk korengedményes, korkedvezményes, rokkant- és szolgálati nyugdíjainktól."

A Vasi Érdekvédők Szövetségének felhívása arra szólította az érdeklődőket,  hogy "fejezzük ki néma döbbenetünket afölött, hogy választott képviselőink  visszamenőleges jogalkotással honfitársaik: a volt és a jelenlegi munkavállalók ellen fordulnak."
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!