Aczél-ügy - Nemes: Elkeseredett düh van bennem

Mélységesen csalódott és dühös Nemes Ferenc, aki 2009-ben a Siófok labdarúgócsapatának többségi tulajdonosa volt. A Balaton-parti csapat mérkőzéseivel kapcsolatban vették őrizetbe szerdán este Aczél Zoltánt, és gyanúsítanak három volt siófoki labdarúgót is.

Vas Népe

A volt siófoki főtulajdonos, aki az együttest működtető kft-ben jelenleg is 3 százalékos tulajdonos, az fmh-nak nyilatkozott. a nagy port felkavaró csalási ügyről.

Aczél 2009 tavaszán került Siófokra, a balul sikerült ősz után csak 8 pontjuk volt a sárga-kékeknek, Aczéllal 18 pontot szereztek, de így is kiestek. Nemes így utólag furcsának találja a bundagyanúval összefüggésbe hozott meccseket, de mint mondta furcsa volt az ősz is a télen menesztett Détári Lajossal a kispadon.

A klubtulajdonos Aczélról így beszélt: - Csak jókat mondhatok róla, Zoli minden meccsen ezerrel pörgött, hajtott, mintha tűzben égett volna. Nem is tudom, hogy most mivel gyanúsítják, melyik meccsben lett volna benne. Aczélt azért hívtuk Siófokra, mert korábban focizott a csapatban, így volt kötődése. Azt kértük tőle, hogy próbálja meg a lehetetlent, tartsa bent a csapatot, s ennek érdekében, a játéktudás alapján kövessen el mindent. Aczél vállalta a feladatot, s azért a vele megszerzett 18 pont árulkodó a munkáját illetően.

Hozzátette, akkoriban fel sem merült senkiben, hogy esetleg nem lettek volna tiszták a meccsek. Aczél Zoltánban a megmentőt látták, mindenki bízott benne, így ha az ügyészség gyanúja beigazolódna, az tovább mélyítené Nemes sebeit. Nemes Ferenc nem kívánt prejudikálni, mint elmondta bízik az igazságszolgáltatásban. Rettentően csalódott, mert ha bebizonyosodik, hogy csaltak a Siófok meccsein, azzal nem csak őt, de a klubot és az egész magyar labdarúgást becsapták, tolmácsolja Nemes szavait az fmh.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!