EURO-2012: az olaszokkal egy csoportban a címvédő spanyolok

A címvédő és világbajnok spanyol válogatott Olaszország, Horvátország és Írország együttesével került azonos négyesbe a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság pénteken, Kijevben tartott csoportsorsolásán.

MTI

"Nagyon komplikált csoport a miénk - fogalmazott Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya. - Ott van benne egy olyan jelentős csapat, mint az olasz, és két másik együttes, amely könnyedén jutott túl a pótselejtezőn. Csak magunkra szabad figyelnünk, és úgy kell felkészülni a tornára, hogy a legjobb formában érkezzünk."
   
A legnehezebb kvartettnek tűnő B csoportban a vb-ezüstérmes hollandok mellett az Eb-második németek, továbbá a dánok és a portugálok kaptak helyet. Ebben a négyesben csak a portugálok nem nyertek még Eb-t, ők 2004-ben ezüstéremig jutottak. A németek háromszor (1972, 1980, 1996), míg a hollandok (1988) és a dánok (1992) egyszer-egyszer hódították el a trófeát.
   
"Láttam az összes rivális trénerét, senki nem tűnt boldognak. Mindenki egyetért abban, hogy ez a legnehezebb csoport - mondta Bert van Marwijk, hollandok szakvezetője. 
   
A házigazdák közül a lengyelek nem panaszkodhatnak a sorsolásra, ugyanis a csehekkel, a görögökkel és az oroszokkal kerültek azonos csoportba. A nyitómeccset a 2004-ben aranyérmes görögökkel vívják június 8-án, Varsóban.
   
"Egy nagyon nehéz ellenfél van a négyesben, Oroszország - vélte Nikosz Liberopulosz, a görög válogatott középpályása. - Nagyon remélem, hogy jól kezdünk. Ez könnyű csoportnak tűnik, de akár nehézzé is válhat. Ha nem készülünk fel megfelelően, mindegy, hogy könnyű vagy nehéz a sorsolásunk."
   

Az ukránok négyesében sor kerül egy presztízsrangadóra, ugyanis az angolok és a franciák is a D csoportban kaptak helyet, akárcsak a svédek.
   
"Továbbjuthatunk ebből a csoportból - mondta Bixente Lizarazu, a francia válogatott volt védője. - Az egyetlen gondot az okozhatja, hogy az angolokkal együtt mi leszünk a kvartett favoritja, s ez a szerep nem áll jól nekünk. Tavaly, a dél-afrikai vb-n is azt mondtuk, hogy könnyű a sorsolásunk, aztán nem harcoltuk ki a továbbjutást."
   

A csoportok első két helyezettje jut a negyeddöntőbe. A finálét július elsején, Kijevben rendezik.

 Az Eb csoportbeosztása:

A csoport: Lengyelország, Csehország, Görögország, Oroszország
B csoport: Hollandia, Dánia, Portugália, Németország
C csoport: Spanyolország, Írország, Horvátország, Olaszország
D csoport: Ukrajna, Franciaország, Svédország, Anglia

EURO-2012 - A menetrend

A 2012. június 8. és július 1. között sorra kerülő, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság menetrendje:

 A csoport: Lengyelország, Csehország, Görögország, Oroszország

    június 8., péntek:
Lengyelország-Görögország 18 ó, Varsó
Oroszország-Csehország, 20:45 ó, Wroclaw
    június 12., kedd:
Görögország-Csehország 18 ó, Wroclaw
Lengyelország-Oroszország 20:45, Varsó
    június 16., szombat:
Görögország-Oroszország 20:45 ó, Varsó
Csehország-Lengyelország  20:45, Wroclaw

B csoport: Hollandia, Dánia, Portugália, Németország

    június 9., szombat:
Hollandia-Dánia 18 ó, Harkiv
Németország-Portugália 20:45 ó, Lviv
    június 13., szerda:
Dánia-Portugália 18 ó, Lviv
Hollandia-Németország, 20:45 ó, Harkiv
    június 17., vasárnap:
Portugália-Hollandia 20:45 ó, Harkiv
Dánia-Németország 20:45 ó, Lviv

C csoport: Spanyolország, Írország, Horvátország, Olaszország

    június 10., vasárnap:
Spanyolország-Olaszország 18 ó, Gdansk
Írország-Horvátország 20:45ó, Poznan
    június 14., csütörtök:
Olaszország-Horvátország 18 ó, Poznan
Spanyolország-Írország 20:45, Gdansk
    június 18., hétfő:
Horvátország-Spanyolország 20:45 ó, Gdansk
Olaszország-Írország 20:45 ó, Poznan

D csoport: Ukrajna, Franciaország, Svédország, Anglia

    június 11., hétfő:
Franciaország-Anglia 18 ó, Donyeck
Ukrajna-Svédország 20:45 ó, Kijev
    június 15., péntek:
Svédország-Anglia 18 ó, Kijev
Ukrajna-Franciaország 20:45 ó, Donyeck
    június 19., kedd:
Svédország-Franciaország 20:45 ó, Kijev
Anglia-Ukrajna 20:45 ó, Donyeck

    negyeddöntő:
    június 21., csütörtök:
A csoport 1.-B csoport 2. 20:45 ó, Varsó
    június 22., péntek:
B csoport 1.-A csoport 2. 20:45 ó, Gdansk
    június 23., szombat:
C csoport 1.-D csoport 2. 20:45 ó, Donyeck
    június 24., vasárnap:
D csoport 1.-C csoport 2. 20:45 ó, Kijev

    elődöntő:
    június 27., szerda:
A1/B2 győztese-C1/D2 győztese 20:45 ó, Donyeck
    június 28., csütörtök:
B1/A2 győztese-D1/C2 győztese, 20:45 ó, Varsó

    döntő:
július 1., vasárnap 20:45 ó, Kijev


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!