Hitet és reménységet adni

A közvéleményt felkavaró napi hírek hallatán az ember hajlamos eltöprengeni azon, vajon mi értelme ennek az egésznek, amit életnek nevezünk? Azaz, lehet-e a reménység jegyében értelmezni az emberiség útját, amikor sokszor úgy érzékeljük, hogy inkább visszafelé halad minden? Mi adhat reményt az emberiségnek? Segíthet-e a kőbe vésett tízparancsolat?

Bartuc Gabriella

Juhász-Laczik Tamással, Albin atyával kezdtünk levelezésbe a témáról még tavaly karácsony előtt, miután egy pannonhalmi kirándulás során felfedeztem a veszprémi származású, sodró lendületű fiatal szerzetest, aki fáradhatatlanul magyarázva igyekezett eligazítani turistacsoportunkat a bencés rend és történelmünk alapvető kérdéseiben. Született nevelő, aki hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt szót tud érteni, állapítottam meg magamban, ami be is igazolódott, amikor a közelmúltban fotós kollégámmal, Gáspár Gáborral felkerestük. Velünk tartott Gábor két nagy gyermeke is, akiknek Albin atya azonnal kitüntetett figyelmet szentelt, ahogy kijött elénk a rendház kapujába és kezet fogtunk. Nincs mese, a bencések egyik fő küldetése a nevelés.

Most 332 gimnazista tanul itt. Ennek ellenére kihaltnak tűnt az apátság hatalmas épülete vesperás előtt, délután öt óra tájban, amikor fogadott bennünket. Sehol egy lélek a folyosókon. Tanulnak a diákok - magyarázza az atya, aki amellett, hogy történelmet és angolt tanít a gimnáziumban, osztályfőnök és prefektus is. Menet közben találomra mindjárt be is kopogunk néhány tanulószobába, ahol könyveket, térképeket tanulmányozó fiúkat látunk. Lányok még nincsenek Pannonhalmán, ám a győri bencések már lánytanulókat is fogadnak. Itt az épület adottságai miatt nincs erre lehetőség. Érdeklődésemre, hogy a világi élet a turistákkal együtt felér-e lassan a pannonhalmi Szent Márton-hegyre, lazulnak-e az évszázados egyházi regulák, vagy ma is olyan szigorú kötöttségek között élnek a bencések, mint régen, egyértelműen az a válasz, hogy alapjában véve ma is az a mérvadó, amit Szent Benedek a hatodik században megírt.

- Valami azonban tényleg változott. Ma talán nagyobb szükség van benső, szívünkbe írt szabályokra, mert a külső kereteken könnyebben áthatol a világ zaja. A belsővé váló szabályoknál pedig már nem az a kérdés, hogy szigorúak-e, hanem hogy szilárdnak bizonyulnak-e. A szigorú kötöttségeknek erős megtartó erejük van, ezért azt, ami épít, még ha kemény is, szeretnénk megtartani. Lehet, hogy ellentmondásnak tűnik, de ez a szigorú kötöttség éppen felszabadít - avat be gondolataiba az atya.

Többek között talán éppen ebben keresendő az a plusz, amit a bencések adnak a diákjaiknak: a belső tartásban.

- Lehetőséget kínálunk az értelmes időtöltésre, de nem adunk időt az értelmetlen foglalatosságokra - fogalmazza meg oktatási törekvéseiket. A tanulószobákban nincsenek számítógépek és nem látok televíziót sem. Így aztán tényleg nincs veszély, hogy fölösleges információval, szellemi szeméttel terhelik a fiatalokat. Viszont 54 szakkör közül választhatnak, s van heti két mozi, hipermodern számítógéptermek és infolabor, rendszeresen vendégelőadókat hívnak, köztük régi bencés diákokat, és sokat beszélgetnek órákon kívül a tanárokkal, akik közül sok a világi ember, nem mindenki szerzetes.

Mikulásra a narancs és édesség mellé Pannonhalmán hagyományosan minden diák virgácsot is kap. Csodálkozva kérdezem, mindenki, a jók is? Mindenkiben van a jó mellett rossz is - szól az atya magyarázata.

A kerengőnek van egy érdekes része, ahol a hét főbűn szobrait látni, természetellenesen eltorzult emberfejek néznek velünk farkasszemet. Harag, kapzsiság, restség, bujaság és a többi. Vajon mit gondol a 21. századi emberek életmódjáról a szerzetes, aki jártában-keltében naponta a hét főbűnnel szembesül?

- A bűn az erény elhajlása. A főbűnök az ember szíve mélyén lakó kívánságnak, vágynak a fajtái. A kívánság, a vágy önmagában jó dolog. A bennünk lévő hiányérzetre emlékeztet. Az a kérdés, hogy komolyan vesszük-e ezt a mi hiányérzetünket vagy megelégszünk mindenféle pótlékkal, és itt jönnek a főbűnök: hatalmaskodás, anyagiasság, felelőtlenség, kicsapongás és a többi. Ismerjük ezeket jól, és tudjuk, hogy ideig-óráig képesek elfedni szívünk igazi vágyát. A kerengőben lévő szobrok arra figyelmeztetnek, hogy van egy másik lehetőség: végtelen hiányunkat a végtelennel is szembesíthetjük, magával Istennel. A szerzeteseknek valójában ez a napi feladatuk: szembenézni a bennük élő végtelen vággyal, és aztán szembenézni a végtelen Istennel. Tanúskodnunk kell e kettő találkozásáról, amely a hétköznapok útkereszteződéseiben éppúgy megtörténhet, mint a pannonhalmi kerengőfolyosón.

Albin atya szerint a 21. század legnagyobb bűne a gőg, az önteltség. A tudományos, technikai fejlesztések révén az ember hajlamos mindenhatónak képzelni magát, s nem látja, hogy a vesztébe rohan.

- Egyre több olyan eszköz áll rendelkezésre, amelyek képesek a vallásos, nemzeti vagy politikai köntösbe öltöztetett önzéssel tömegeket elpusztítani. Igen, vesztébe rohan az emberiség, mint ahogy ezt tette az ószövetségi időkben és azóta is számtalanszor. Az Ószövetséget lapozva azonban más tanulság is kibontakozik: a teljesen elveszett emberi helyzetekben van hozzánk a legközelebb Isten. Kérdés persze, hogy feltétlenül szükséges-e valami nagy katasztrófa ahhoz, hogy megszabaduljunk az önzésünktől?

Olyan nagy kérdésekkel érkeztünk az atyához, mint például, hogy mi adhat reménységet ebben az embertelen világban, amelyben annyi a tragédia és a fájdalom? Ehhez képest mindvégig igyekezett közvetlen lenni és a latin világosság, az élet örök szabályai szerint beszélni.

- Ha elgondolkodunk, rá kell jönnünk, hogy minden borzalma és ridegsége mellett is szeretjük ezt a világot. Ha megállunk és befelé figyelünk, előbb-utóbb újra megérezzük a nyugalmat, amelyet nevezhetünk békének, sőt néha hálának is. Nekünk, keresztényeknek ez a hála a legfontosabb. Gyakran azt mondják, hogy a mi reményünk a jövőre szól: majd az élet utáni időre. Igaz, de ennek a reménynek van egy biztos alapja: az élet  osztotta meg velünk az atya az örök bölcsességet útravalóul azon a fázós decemberi estén. Miközben kikísért bennünket egészen az apátság kapujáig, már vacsorához élénkült a diáksereg.

Ahogy visszanéztünk az autóból a szent hegyre, történelmünk egyik őrhelyére, eszünkbe jutott, mit mondott Albin atya, hogy micsoda kilátás nyílik innen. Szobája ablakaiból jó időben ellátni Pozsonyig, illetve a másik oldalon a Bakonyig, a móri meredélyig. Augusztus 20-án pedig az apátság legmagasabb pontjáról nézhetik a fővárosi tűzijátékot. Arról nem is beszélve, hogy itt őrzik a világ egyik legnagyobb bencés könyvtárát, a háromszázezer kötetes régi gyűjteményt, amelynek bölcsességét évszázadokon keresztül nemzedékről nemzedékre örökítik. Hogy reményt adjanak a reménytelenül nehéz helyzetekben is.

 

"Szeretem, ha van lehetősége a diákoknak  az ellentmondásra. Mindig izgalmas szembesülni vele, hogyan látja a másik ember ugyanezt a világot. Meg kell hallgatni a másik véleményét, így a legnagyobb tévedések is elkerülhetőek, egyébként pedig közösen könnyebb hordozni a rosszul sikerült döntéseinket is. A gond mindig ott kezdődik, amikor abszolutizálunk vagy éppen radikálisan tagadunk valamit" - tanítja a bencés diákoknak Albin atya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!