Különleges évbúcsúztató: ehető műalkotásokat szolgáltak fel

Megehető műalkotásokkal búcsúztatták az évet az MMIK Médium Galériájában. Ezen a kiállításon egy óráig sem szerepelt a művek nagy része. Csak az maradt, ami a falon volt.

Vas Népe

Az asztalokról percek alatt elfogyott a sok finomság. A művészeti szimpózium bevezetéseképpen elhangzott az a mélységes igazság: „A közönség azért jön, hogy megegye a pogácsát, megigya a bort, és megnézze a képeket.” Az alkotók arra vállalkoztak, hogy bebizonyítsák: „mai világunkban a művészet úgy kell, mint egy falat kenyér.”

A koncepció a néző számára sem idegen, hiszen „meghatározó szükségletünk az étkezés. Nem véletlenül tartjuk úgy, hogy nem csak kenyérrel él az ember. A kulináris élmény, amely ízlelőbimbóinkat kényezteti, jóval több puszta érzéki élvezetnél. A megünneplendő eseményt szolgálja, mintegy tiszteletadás az esemény előtt. Egyszerre követeli meg a tradícióhoz való ragaszkodást és az alkotó fantáziát, a komolyságot és a játékosságot. A művészet élvezete hasonló mindehhez. Nem véletlen, hogy a kreativitás sok művész esetében nem csak képzőművészti alkotásokban öltött testet, hanem sajátos ételkölteményekben is.”


A galéria asztalán világhírű művészek – köztük Picasso, Dali, Marinetti – által kigondolt ételek kerültek terítékre. Volt vámpírleves véres hurkával, futurista csirkés banán, sörben sült májas hurka, borban párolt almába töltött borjúhús...

A vizuális reflexiókat a Tendency Art Group alkotói és meghívottjaik készítették: T. Takács Tibor, Veres Gábor, Veres Éva, Koller László, Masszi Ferenc, Baki Orsolya, Farkas Imre, Dénes Nóra, Enyedi Zsuzsa, Rasperger Dávid.

Csak remélhetjük, hogy T. Takács Tibor „Szegényedő tepertőgyűjtő” című műve nem a 2012-es évre utalt. Rasperger Dávid belülről kivilágított, „mindennapi” (toronyi) kenyeréből Jézus arca nézett vissza ránk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!