A védjegy kötelez: hat őrségi fazekast ismertek el

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a napokban hat őrségi fazekasnak nyújtotta át a Nemzeti parki termékvédjegy elnyeréséről tanúskodó oklevelet. A védjegy jelentőségéről ifj. Albert Attilával beszélgettünk.

Nagy Ildikó

Ifj. Albert Attila, ifj. Cseke János, Vörös Ferenc és Vörös Gábor magyarszombatfai, Kovács Erika felsőjánosfai és Zsohár Gyula őriszentpéteri fazekas nyerte el a Nemzeti parki termék védjegyet.

A pályázatot az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága írta ki, a pályázati kritériumokat azonban az Őrségi Fazekasok Egyesülete dolgozta ki. Tíz őrségi fazekas nyújtotta be pályamunkáját, a Nagy Zoltán megyei múzeumigazgatóból és három elismert fazekasból álló zsűri végül hat fazekasnak ítélte oda a védjegyet  mondja az elismert mesterek egyike, ifj. Albert Attila, aki különösen büszke arra, hogy a gerencsérek földjeként is emlegetett Magyarszombatfáról  amelynek ő a polgármestere négy mester is elnyerte a védjegyet.

A pályázati kiírás szakmai kritériumai között első helyen szerepelt, hogy a szigorúan kézzel készített pályamunkáknak az  őrségi fazekasság stílusjegyeit kell hordozniuk. Vagyis: a benyújtott tárgyak színvilága nem térhet el a zöld, a barna és a sárga mázas őrségi hagyományoktól, de a díszítésnél is vissza kellett fogniuk magukat a mestereknek, hiszen e vidék fazekasmunkáit régen is a puritánság jellemezte. Elvárás volt az is, hogy a legalább öt pályamunka között kell lennie egy legalább 30 centiméter átmérőjű tálnak és egy legalább öt liter űrtartalmú fazéknak.

- Mindenkinek új alkotásokat kellett benyújtania, a bírálók ugyanis arra voltak kíváncsiak, hogy most mit tudnak, mire képesek a pályázók - mondja ifj. Albert Attila, aki elárulja, hogy ő egy aratókorsót, egy abroncsos fazekat (régen ilyenben tartották a zsírt és a zsírban eltett húsokat), egy sparheltes fazekat, egy kuglófsütőt és sütőlábast nyújtott be a pályázatra.

A fazekas-polgármester szerint a szakmájukban a régi hagyományok ismerete és követése mellett legalább annyira fontosak a különböző újítások. Az őrségi fazekasok jó része napjainkban például már modernebb, samottal dúsított agyagot használ. Ezzel ugyan jóval nehezebb bánni, ám a végeredmény miatt megéri a bajlódás, hiszen az ilyen agyagból készült edények hőálló képessége sokkal nagyobb, így az edények élettartama is meghosszabbodik.

Az Őrségbe látogató Fazekas Sándort ajándékkal is meglepték vendéglátói: a miniszter egy ifj. Albert Attila által készített főzőedényt kapott.

- Megsúgták, hogy a karcagi származású miniszter egyik nagy kedvence a birkapörkölt, nos, az ajándékba kapott edényben azt is főzhet  mondja a magyarszombatfai fazekas, aki már több politikusnak így Göncz Árpád egykori és Schmitt Pál jelenlegi államfőnek  is készített ajándéktárgyat. Utóbbinak például egy korsót  a nemzet korsóját  amit a köztársasági elnök hivatalba lépése utáni első vidéki útján, a kercaszomori református tempomban vehetett át vendéglátóitól.

Visszatérve a Nemzeti parki termék védjegyhez: ifj. Albert Attila örül az elismerésnek, és azt mondja, további terveik is vannak. Az egyik, hogy szeretnének, ha az őrségi fazekasság felkerülne az Unesco Szellemi örökség listájára  e nagyszabású cél előkészítésében a megyei múzeum is segíti az őrségi mestereket. A másik szívügy pedig az oktatás: szeretnék, ha az őrségi fazekasok továbbadhatnák a tudásukat.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!