Dzsudzsák a Dinamo Moszkvához igazol

Dzsudzsák Balázs magyar rekordot jelentő 19 millió euróért átigazol az Anzsi Mahacskalától az orosz bajnokság harmadik helyezettjéhez, a Dinamo Moszkvához.

Vas Népe

Dzsudzsák Balázs 2011 nyarán szerződött a PSV Eindhovenból az orosz Anzsi Mahacskalához, ahol ősszel olyan klasszis futballistákkal szerepelhetett együtt, mint Roberto Carlos vagy Samuel Eto'o. Válogatott játékosunk kulcscsonttörése miatt nem tudta végigjátszani az őszi szezont, tavasszal pedig már egy másik klub sikereiért küzdhet majd, az orosz bajnokság harmadik helyén álló Dinamo Moszkva még ma szerződést köthet vele, számol be róla Dzsudzsák menedzserére hivatkozva az mlsz.hu.

- A Dinamo Moszkva már korábban kiszemelte magának Balázst, miután a csapatnál jelenleg hiány van bal lábas szélsőből. A fővárosi klubnak a bajnokságban és a nemzetközi porondon is komoly céljai vannak, ezért kerestek egy elismert, nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost erre a posztra – mondta a labdarúgó szövetség portáljának Vörösbaranyi József, a játékost képviselő Stars and Friends menedzseriroda tulajdonosa. – A moszkvai klub tulajdonosa nemrégiben felkereste az Anzsi vezetőit, és a napokban sikerült megegyezniük egymással az átigazolásról. Balázs hétfőn utazott vissza Moszkvába, megkezdte a tárgyalásokat szerződéséről, amelyet várhatóan már ma este aláír.

Orosz források szerint Dzsudzsákért 19 millió eurót fizet a Dinamo, ebből 15 milliót azonnal átutal az Anzsinak, maradék tartozását pedig a későbbiekben egyenlíti ki. Dzsudzsák Balázs ezzel egy rekordot állít fel, ekkora összeget ugyanis korábban még soha nem fizettek magyar játékosért.

A Dinamo Moszkva jelenleg a harmadik az orosz bajnokságban, a második CSZKA mögött egy pont a hátránya, az éllovas Zenit hét egységgel előzi meg. Dzsudzsák Balázs olyan ismert játékosokkal szerepel majd egy csapatban, mint a német Kevin Kuranyi, az ukrán Andrij Voronyin, vagy a bosnyák Zvjezdan Misimovics. A csapat vezetőedzője a klub egykori játékosa, az 50 esztendős Szergej Szilkin. A Dinamónak jelenleg nincs saját stadionja, a most épülő VTB Arena 2016-os átadásáig a csapat a Khimki Arenában játssza hazai meccseit, csakúgy, mint a nagy rivális CSZKA Moszkva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!