Feljelentést tett a HM kegyeletsértési ügyben

Feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Vas megyei kegyeletsértési ügyben; erről a tárca pénteken tájékoztatta az MTI-t.

MTI

A hét elején a nyugat.hu adott hírt arról, hogy egy Vas megyei ember egy aukciós honlapon olyan tárgyat kínált eladásra, amelyet egy "katona kiásott holttestén talált" Szombathely határában. A tábori csendőri jelvényt az eladó 20 ezer forintos kikiáltási áron kínálta. A jelvény, amelyre négyen licitáltak, végül 31 ezer forintért kelt el - írta a hírportál a "vasi sírrabló" esetéről, amelyről egy kereskedelmi televíziós csatorna hírműsora is beszámolt.
   
A honvédelmi tárca pénteken azt közölte: a tábori csendőri jelvényről kiderült, hogy az valószínűleg jogtalanul került az eladó tulajdonába, "hiszen azt egy hősi halált halt katona nyughelyének illetéktelen fölásása közben találták".
   
Az ügyben a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztályának vezetője, Töll László alezredes feljelentést tett - áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!