Osztrák vállalkozó vette meg a csepregi műemlék kastélyt

Közel húsz évi árusítás után a közelmúltban végre új tulajdonosa lett a Csepreg főterén álló egykori Nádasdy kastélynak.

Tersztyánszky Krisztina

Az impozáns, ám leromlott állapotú műemléket az elmúlt években már több tucatnyi érdeklődő megnézte, sőt voltak olyan potenciális vevők is, akiknek a vásárlási szándéka komolynak tűnt.

Az általános iskola néhány évvel ezelőtt költözött ki az épületből, viszont az önkormányzat már mintegy két évtizede keresi a kastély végleges tulajdonosát és hasznosítóját.

Az üzlet végülis egy osztrák vállalkozóval köttetett meg, akinek lánya beleszeretett a kastélyparkban álló Szedenik-villába. Az önkormányzat az épületegyüttest együtt kívánta eladni, a két épületért sikerült megegyezni 69 milliós vételárban. 

Igaz, korábban többet szerettek volna kapni a kastélyért, de így sikerült kiváltani a főtér beruházással kapcsolatos hitelfelvételt, az önkormányzatnak nem kell eladósodnia. Az új tulajdonos tavasszal elsőként a villát újítja fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!