Pert nyert a megyei szövetség ellen a tagegyesület

Hosszú pereskedés ért véget a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége és tagegyesülete, a Vas Megyei Savaria Sporthorgász Egyesület között - utóbbi győzelmével zárult az ügy.

Tóth Gábor

A megyei szövetség és a Savaria között apróságokon, elvi kérdéseken robbant ki az a vita, amely odáig vezetett, hogy a szövetség 2010 májusában kizárta tagegyesületei sorából a Savariát. A Savaria elnöksége nem hagyta annyiban a dolgot, perre ment.

- A kizárás idején 600 tagunk volt, ha ehhez hozzászámoljuk a családtagokat, akkor kiderül, hogy körülbelül 2000 embert érintett a szövetség szerintünk törvénytelen döntése - fogalmazott Bíró István, a megyei szövetség alapító tagjának, továbbá legnépesebb egyesületének számító Savaria elnöke. 

- Nem volt más választásunk, a bíróság segítségét kértük. A per elindítása után 2010 októberében a Győri Ítélőtábla felfüggesztette a kizárásunkat a per befejezéséig. Az első fordulóban 2011 februárjában a Vas Megyei Bíróság a két fél közötti öt vitapontból kettőben nekünk, háromban a szövetségnek adott igazat  fellebbeztünk. 2011 novemberében a Győri Ítélőtábla tárgyalás nélkül a javunkra ítélt, ami ellen már fellebbezésnek helye nincs. Vagyis kiderült, hogy a megyei szövetség jogtalanul zárt ki minket. - A Savaria tagjai fellélegezhetnek, a továbbiakban zavartalanul élhetnek hobbijuknak.

- Az is kiderült, hogy egy megyei szövetséget nem lehet szabálytalanul működtetni, a törvényeket mindenkinek be kell tartania - vette át a szót Szunyi Mihály, a Savaria elnökségi tagja. - Azt nem mondanám, hogy elégedettek vagyunk, hiszen ebben az ügyben mindkét fél sérült. Szerencsésebb lett volna békésebb eszközökkel rendezni a nézeteltérést. A jövőben szeretnénk építő jellegű tanácsokkal segíteni a szövetség munkáját, de mindig szem előtt tartjuk tagjaink érdekeit. Az a gyanúm, hogy ilyen per még nem volt a megyében: egy tagegyesületnek adott igazat a bíróság a megyei szövetség ellenében. -
 
- A Savaria a peres eljárás idején, az elmúlt másfél évben is tagja volt a szövetségnek. Így az Ítélőtábla döntését követően sem változik a helyzet. A szövetség a számára kedvező elsőfokú ítéletet nem kommentálta a sajtóban, és a másodfokú ítéletét sem kívánja. A szövetség a döntést tudomásul véve már minden horgásztársat tájékoztatott az ítéletről - árulta el Puskás Norbert, a megyei szövetségének ügyvezető elnöke, aki hozzátette, reméli, hogy a jövőben a szakmai munka, a kulturált hangnem kerül előtérbe.

Abban mindkét fél egyetértett  utólag, hogy talán szerencsésebb lett volna békésebb eszközökkel rendezeni a nézeteltérést. Mert ahogyan néhány sorral feljebb Szunyi Mihály is fogalmazott: ebben az ügyben mindkét fél sérült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!