Bizonytalan a Vas Megyei Sportigazgatóság sorsa

Vas Megye Közgyűlése pénteken elfogadta idei költségvetését, módosította szervezeti és működési szabályzatát. Döntött arról is, hogy felére csökkenti a képviselői költségtérítést.

Erős D. Zoltán

A megyei önkormányzatok az idén összesen 4,8 milliárd forint állami támogatással számolhatnak. Ebből a Vas Megyei Önkormányzat  támogatása  214  millió  600 ezer  forint. A költségvetési törvény még tartalmaz 1,5 milliárd forint megyei önkormányzati tartalékot, amely az új feladatszerkezetből  adódó váratlan működési  kiadások  támogatására szolgál.  Ebből a megyék pályázati úton juthatnak forráshoz. 

Az idén a megyei önkormányzatok már nem részesülnek sem illeték, sem ingatlanhasznosítási, sem egyéb pénzpiaci műveletekből származó kamatok utáni bevételekből. Nyitott kérdés, hogy mi lesz a Vas Megyei Sportigazgatóság sorsa, amit nem vett át a megyei kormányhivatal, miután a törvény szerint ez továbbra is megyei feladat.

Ennek működéséhez minimálisan 35-36 millió forintra lenne szükség. Hogy honnan lesz rá pénz, azt egyelőre még nem lehet tudni. Az ellenzéki képviselők emiatt aggodalmukat fogalmazták meg, s azt is firtatták, hogy a sportigazgatóság esetleges megszüntetése esetén ki fizeti majd a végkielégítéseket.  

Az ellenzéki képviselők kritizálták a működéshez rendelkezésre álló szűkös forrásokat is, mondván egy kisváros is ennek  többszöröséből gazdálkodik. Aztán vita bontakozott ki azon, hogy  milyen hatásai voltak a  regionalizációnak, illetve mit eredményez a közigazgatás folyamatban lévő átalakítása. Ennek végén pedig az is kiderült, hogy a büki gyógyfürdő megyei részvényei, illetve a vagyonkezelő kft. is megyei tulajdonban van még, s a megye vezetői nem mondtak le arról, hogy abban is maradjon.

Többségi szavazással a közgyűlés elfogadta a megye idei költségvetését. A kiadási költségek csökkentése érdekében a megyei közgyűlés döntött arról is, hogy a képviselői költségtérítést az eddiginek a felére csökkenti. Ez mintegy 9-9,5 millió forint megtakarítást eredményezhet az önkormányzat számára.
 
Az új feladatrendszernek megfelelően átalakították a bizottsági struktúrát is. Ezzel együtt döntöttek arról, hogy a jövőben ezeknek a testületeknek nem lesznek majd külsős tagjaik. A szakértők a jövőben meghívottként vehetnek majd részt a bizottságok munkájában.

CIVIL KAPCSOLATOK BIZOTTSÁGA ALAKUL

A jövőben a megyei közgyűlés három bizottságot működtet majd. A gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságból  pénzügyi és ügyrendi  bizottság lesz. A területfejlesztési és külkapcsolati bizottság a jövőben területi szervezési és területfejlesztési bizottságként működik. Megszűnik az oktatás és kulturális, s az egészségügyi és szociális bizottság. Új bizottság is alakul: a civil kapcsolatok bizottsága. Ez utóbbi kapcsán ugyan fogalmazódtak meg fenntartások, ám a közgyűlés végül a létrehozás mellett döntött.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!