Haladás: Korolovszky Gábor kálváriája

Korolovszky Gábor korábbi betegsége szerencsére már a múlté, ám a változatosság kedvéért most a vádlija gyulladt be, emiatt nem számíthatott rá Artner Tamás vezetőedző. A védő optimista: szombaton Szlovéniában már pályára lépne.

Vas Népe

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy zökkenőmentes téli alapozáson van túl Korolovszky Gábor. A Hali rutinos 31 esztendős védőjét ugyanis január második felében egy rejtélyes betegség döntötte le a lábáról, múlt kedd óta pedig a vádlija durrant be, emiatt hagyott ki edzéseket. "Koro" elmondása szerint életében nem volt ilyen peches felkészülés, mint a mostani.

- Múlt kedden sérültem meg, az Achilles-ínam, illetve egész pontosan felette, a vádlim gyulladt be - mondta Korolovszky Gábor. - Emiatt az elmúlt héten nap mint nap ingáztam Szombathely és Székesfehérvár között, Mohácsi doktorhoz jártam kezelésre. Nem volt kilométerhiányom, ez tény. Szerencsére azonban rengeteget segített a doktor úr, hiszen a héten már futottam, kondiztam, igaz, óvatosságból labdával még nem találkoztam. Nem lehet ugyanis hirtelen a munka közepébe csapni, csak fokozatosan terhelhetem a lábamat, különben ismét lesérülök, azt pedig nagyon nem szeretném. Nem tudom mitől robbantam le, de vélhetően a műfű és a parketta sem tett jót az ízületeknek. 

- Ön mit gondol? Naná, hogy nem. De mint ahogy említettem, már rendben vagyok, így bízom bent, hogy a szombati, Lendva elleni edzőmeccsen már játszhatok.

További zöld-fehér hírek,érdekességek: www.haladas.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!