Összeomlás előtt az alapellátás Kőszegen

Már több alkalommal szóba került Kőszegen, a képviselők ülésén, hogy bármikor összeomolhat a város egészségügyi alapellátásának rendszere. A problémák alapvetően két dologban rejlenek: egyrészt tárgyi, másrészt személyi okai vannak.

Némethy Mária

Kőszegen a gyermekorvosi rendelők megközelíthetőség és akadálymentesítés szempontjából is alkalmatlanok a feladat ellátására. Az épület teljes külső, belső és gépészeti felújításra szorulna, de az akadálymentesítés és fűtés-átalakítás a műemlék épület és a magas költségek miatt nem lehetséges.
A gyermekek száma miatt  két orvosi rendelő, a hozzá kapcsolódó védőnői szolgálat és az iskolaorvosi helyiségek lennének szükségesek az ellátáshoz. Jelenleg ez három helyiségben valósul meg, az első emeleten, ahová  szűk csigalépcsőn lehet feljutni.
Ott már számos baleset is történt. Az épület elavultságára jellemző, hogy a burkolatok repedezettek, a vakolat hiányos, a padozat balesetveszélyes, ami nem teszi lehetővé a megfelelő fertőtlenítő takarítást sem.  Ráadásul az elmúlt héten be is ázott  az építmény.

- A védőnői szolgálatot el kell onnan vinni, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nem javasolja az ott maradást, a jegyző úrnak már javasoltunk is lehetséges megoldást  - mondta el Kovács István városgondnok.
A felnőtt orvosi rendelők Munkácsy utcai épülete  is alkalmatlan. Akadálymentes megközelíthetőségük a földszinten nem megfelelően, az emeleten egyáltalán nincs megoldva.  Az akadálymentesítés külső-belső lifttel sem valósítható meg. A személyzeti, és a vendég WC-k higiénés állapota itt sem felel meg a jogszabályi előírásoknak.

Közegészségügyi szempontból nem szerencsés, hogy az egyik háziorvosi rendelőt ügyeleti rendelőnek is használják. Az ügyeleti dolgozók és az ügyeletes orvos számára előírt helyiségek mérete és száma sem felel meg az előírásoknak. Az épület bővítése nem lehetséges, az akadálymentesítés sem oldható meg.

A második emeleten található rendelő a tetőszerkezet rossz állapota miatt folyamatosan, több helyen is beázik.  Az épület teljes elektromos-, víz- és fűtésrendszere felújításra szorulna az állandó meghibásodások miatt, ezek cseréje azonban gazdaságtalan.

Személyi gondok is bőven vannak. Kőszegen jelenleg hat háziorvos lát el területi ellátási kötelezettséggel betegeket. A háziorvosok közül négy már napjainkban is nyugdíjas, tehát rövid idő alatt négy háziorvosi állást kell majd betöltetni.

De vajon kivel?

A  háziorvosi praxisok vonzereje mindenkor az önkormányzatok lehetőségeitől függ, ugyanis az orvosok velük kötnek szerződét, márpedig a legtöbb önkormányzat költségvetési hiánnyal küzd. 

A kőszegieknek tehát versengeniük  kell majd ahhoz, hogy fiatal háziorvosokat  csábítsanak városukba.

- Ehhez azonban rendkívül kevés az, amit ma kínálni, nyújtani tudunk - állapítja meg alapos helyzetelemzésében dr. Tóthné Dolgos Zsanett gyámügyi és szociális osztályvezető.    

Nézzük meg, mire van szüksége egy kezdő, fiatal háziorvosnak, ha praktizálni szeretne: praxis megvásárlása, eszközök és autó vásárlása, rezsiköltségek megfizetése, asszisztens alkalmazása, lakhatásának megoldása. Mindez az Országos Egészségügyi Pénztár finanszírozásából teljesen lehetetlen, főleg úgy, hogy mindezekhez hitel felvétele nem megengedett.

Mi tehát a megoldás?

Egy új létesítmény. Egy egészségház, amely lehetővé teszi  Kőszeg  számára az egészségügyi ellátórendszerének XXI. századi  megújítását. Ott működnének a gyermek- és felnőtt háziorvosok, a védőnők, az iskola-egészségügyi, valamint az ügyeleti ellátás.

- Csak pályázati kiírásra várunk, s akkor a Balog iskola közelében megépítjük a korábban is oda tervezett egészségházat  - jelentette ki  Huber László polgármester.

Addig is több intézkedést  hoztak a képviselők. Például két bérlakást orvosi szolgálati lakásként jelöltek ki, azokat teljesen felújítják.

Kőszegen a hat háziorvos közül négy már nyugdíjas

A kőszegiek alaposan tájékozódtak arról is, hogy  jelenleg Magyarországon sem rózsás a helyzet.  6801 háziorvosi körzet van (146 helyen nincs doktor), ám az itt dolgozó orvosok kétharmada már elmúlt 50 éves,  minden második már a 60-at is betöltötte.  Hogy pótolni lehessen a kieső doktorokat, 3000-3200 új szakemberre lenne szükség, ám jó, ha ennek a harmada, fele áll munkába. Az utóbbi tizenkét év tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy a rendszer mindössze 1052 háziorvost "termelt ki." Az egyébként 1992 óta tartó fogyás oka egyszerre szakmai és pénzügyi. A  friss diplomás doktorok számára ez a terület nem szakmai kihívás,  nem  karrierlehetőség.  Helyzet van. Nehéz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!