Pataki Péter: Elemi félelem uralkodik

A megyébe látogatott az MSZOSZ országos elnöke. Pataki Péter országjáró körútjáról és a munkavállalók jelenlegi helyzetről beszélt..

Ambrózai Zsuzsanna

- "Fekete hétfő" - ezen a néven híresült el a február tizedikei nap, amikor is az emberek először szembesültek a havi bérekkel. Általában azzal, hogy a jövedelmük jóval kevesebb lett, az eddiginél - mondta el Horváth Csaba az MSZOSZ regionális vezetője, majd hozzátette, mindez azért lehetséges, mert a megyében a nagyobb üzemeke kivételével nem történt meg a bérkompenzáció. A multiknál kettő kivételével megtörtént, de hangsúlyozottan csak a bérkompenzáció, a reál jövedelem emeléséről szó sincs egyik munkáltatónál sem. Létszámcsökkentésről nincsenek információink, az vélhetően sehol sem következett be, negatívumként kell említeni azonban a béren kívüli juttatásoknál tapasztalt visszaesést. Ez azt jelenti, hogy minimálisan éltek az Erzsébet-utalvány lehetőségével a munkáltatók, a SZÉP kártyáról pedig legtöbbjüknek még információjuk sincs.

Pataki Péter, az MSZOSZ országos elnöke elmondta, országjáró körútja során sok mindennel szembesül. 

- Azt kell mondanom, ez az országrész és ez a megye még mindig jobb helyzetben van, mint más, esetlegesen keleti megyék. Ott ugyanis a jelentős cégeknél sem történt meg a bérkompenzáció. Ennek ellenmére hangsúlyozni kell a bérekkel való összefügések viszgálkatakor, hogy a nettó kereset csökkenése ott is bekövetkezik, ahol végrehajtották a bérkompenzációt. Ez azért lehetséges, mert a bérköltségek növekedtek jelentősen, nem pedig a bérek emelkedtek. A létszámcsökkentés valóban nem jelentkezett, helyette azonban egyre gyakoribb a részmunkaidős foglalkoztatás. A munkavállalók részéről elemi félelem tapasztalható, félnek a munkahelyük elvesztésétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!