Szeptembertől lehet fizetős a bölcsőde Szombathelyen

A szülők havi jövedelme alapján állapítanák meg a bölcsődei térítési díjakat Szombathelyen. Legalább havi 1000 forint, legfeljebb 18 ezer 900 forint lesz kérhető gyermekenként, ha csütörtökön rábólint a közgyűlés. Szeptembetől vezethetik be.

Bajdó Bettina

A szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjának változásairól tartottak sajtótájékoztatót a Szombathelyi Városházán. A csütörtöki testületi ülésen dönthetnek a tervezet elfogadásáról.

Szakály Gábor koordinációs tanácsnok, a szociális és családügyi bizottság elnöke elmondta, az  országban több helyütt is bevezetik a bölcsődei gondozási díjat. Kiemelte, sokáig dilemma volt, milyen módon vezessék be a díjat, ám most olyan megoldást találtak, mely megfelelő lehet. Kiemelte, minden szociális intézményben csökken a térítés díja, s ez elsősorban a szakmai munkának köszönhető.

Dr. Károlyi Ákos, az egészségügyi és szociális osztály vezetője kivetítőn szemléltette az idei változásokat. Először a pozitívumokról beszélt. Míg az étkeztetés a tavalyi évben maximum személyenként 360 forint + ÁFÁ-ba került, idén 355 forintot kell fizetni érte. A házi segítségnyújtás esetében egy gondozási óra tavaly 1700 forint volt, idén 1515 forint lesz. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás térítési díját 2011-ben 490 forintkészüléknapban határozták meg, idén ez is csökken 380 forintra.
 
Az idősek klubja esetében nagy változás, hogy március 1-től  14 demens ellátott is igénybe veheti a szolgálatatást  folytatta  az osztályvezető.  Idén az ellátásért napi 515 forintot kell fizetni, a tavalyi 705 forinthoz képest. Az időskorúak gondozóháza esetében a napidíj 4155 forint lesz. A bölcsődei gondozási díjat az önkormányzat szeptember 1-től vezeti be. Az intézményi térítési díj összege legfeljebb 47 ezer 145 forint lehet gyermekenként havonta, vagyis napi 2245 forint kérhető a szülőktől. Az önkormányzatnál másmilyen rendszert dolgoztunk ki, melyben figyelembe vesszük a családok szociális helyzetét. Legalább havi 1000 forintot, legfeljebb 18 ezer 900 forint kérhető  gyermekenként.
 
Azt, hogy pontosan mennyit kell fizetni, az egy főre jutó havi jövedelme alapján határoznák meg. Így a most  bölcsődébe járó gyermekek 52 százaléka után 1000-3000 forintot, 25 százalékuk után viszont 5001-10 ezer forintot lehetne kérni. A nem szombathelyi gyerekek után teljes díjat kellene fizetni. Két szülő, ha minimálbérből él és családi pótlékot is kap,1460 forintot fizetne havonta a bölcsődébe járó gyermek után. Ha egy szülő átlagkeresetből egy gyereket nevel, akkor 3580 forintot fizethet a gondozásért. Azok a szülők, akik nettó 395 ezer forintot keresnek havonta, maximális díjat fizetnének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!