Vérrög az agyban: cigiről, drogról, piáról

Szerdán a Hefele Menyhért Szakképző Iskolában egy különleges órán jártunk. Prevenciós órán, amit a RÉV Szolgálat szervezett. Témája a cigarettázás volt. Filmmel kezdődött. Ebben agyat is kettévágtak, megmutva egy nikotin által létrehozott vérrögöt.

Némethy Mária

Ülünk egy teremben hat fiúval. Négyük dohányzik. Pereg a film arról: a cigaretta füstje gégerákot, agyvérzést, vakságot okozhat, roncsolja a tüdőszövetet, a füstben 40 rákkeltő anyag van. A film naturálisan mutatja a károsító hatásokat. 

A Hefele Menyhért Építő - és Faipari Szakképző Iskola reintegrációs osztályának diákjai 16-17 évesek. Őszintén elmondják: nem szeretnek olyan buliban lenni, ahol lehet cigizni (mert fuldokolnak a levegőtől, büdös lesz a ruhájuk), beszélnek arról is, gond nélkül tudnak cigarettát vásárolni kocsmában, boltban, bárhol.
  
Pedig tilos lenne. 
   
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász RÉV Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálatának prevenciós programján vagyunk. Most éppen a Hefelében zajlik. Szeptember óta járják vele a szombathelyi középiskolákat. Csak itt, ebben az iskolában az összes 9-10. osztályban ott lesznek öt ingyenes foglalkozással, mindent összevéve 32 foglalkozást tartanak.

- A nyáron gondoltunk arra, hogy a szenvedélybetegségek, a függőség kialakulásában a megelőzés a legfontosabb, s hogy a fiatalokért igazán e téren tudnánk a legtöbbet tenni - összegzi a program lényegét Ráczné Korom Krisztina, a RÉV Szolgálat vezetője.

Öt részből áll a programjuk. Az első egy önismereti játék, aztán sorban következik beszélgetés a dohányzásról, az alkoholról, a drogról, végül egy látogatás a RÉV-be.

- Csak mi vagyunk a diákokkal, ezért nagyon őszinte beszélgetések tudnak kialakulni. Sok-sok diáktól azt halljuk: Egy bulihoz hozzátartozik, hogy berúgunk. Mi azt akarjuk, ez ne legyen természetes - hallom Krisztinától.

Dr. Szalai Péter igazgató és Paukovics Éva ifjúságvédelmi felelős ugyanazt mondja, mint Krisztina: minden a családban dől el, a szülőkön múlik.

- Az ismeretterjésztés nagyon fontos, mert sajnos gyakori a negatív minta - fogalmazza meg Éva.
Április végén egy koncerttel zárja a programot a RÉV. De ez egy másfajta buli lesz.

Bazsó Bálint: - Még nem szoktam rá teljesen a cigizésre. A most látott film mutatta a nikotin által létrehozott vérrögöt az agyban, ez eltávolított tőle. A korosztályomban a legtöbben a társaság miatt cigiznek, isznak, füveznek. Ha valaki bekerül egy ilyenbe, nehéz onnan kijönnie.

Horváth János: - Nem cigizek. Próbáltam, de nem jött be. Meg pénzt is elvisz, nem is keveset. Ez a mai foglalkozás megerősítette bennem, hogy nem kell rászokni. Minek? Szerintem az a baj, hogy túl sokan túl fiatalon kezdenek el cigizni, inni, drogozni. Nem kéne.

Horváth Alex: - Hasznos volt ez a mai foglalkozás, sok információt kaptunk. Szerintem ha többen néznék meg ezt a filmet, akkor leszoknának a cigarettázásról. De akkor is, ha mondjuk kétezer forintba kerülne egy doboz cigi. Ha annyi lenne, ki bírná megvenni?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!