Kilakoltatás Celldömölkön: kisbuszban éjszakázott a négygyermekes család

Tizenhárom éve húzódó ügy végére került pont kedden Celldömölkön: a négy kiskorú gyermeket nevelő Lonc Mónikáékat 1,3 milliós tartozás miatt lakoltatták ki önkormányzati bérlakásukból. A város által felajánlott szükséglakást nem fogadták el, kölcsön-kisbuszban éjszakázott a nagycsalád.

Ölbei Lívia

Celldömölkön az elmúlt húsz évben tíznél kevesebbszer fordult elő kilakoltatás, az önkormányzati lakbértartozás jelenleg 33,5 millió forint. Lonic Mónikáékat kedden kilakoltatták.

Lonic Mónika a család utcára tett holmiját őrzi, a lakás bejárati ajtaján lakat: kedden itt járt a végrehajtó. A fel-feltűnő ismerősök kérdésére, hogy mi lesz veletek, csak annyit válaszol: Nem tudom. Ki segít rajtunk? Mint mondja, a négy gyerek közül három általános iskolás, a negyedik szakmát tanul (a legnagyobb lány már önálló életet kezdett, saját családjával albérletben él). Mónikáék tizenhárom éve költöztek ide, jelenleg anyaságiból és családi pótlékból élnek, ezen az alapon havonta 92 ezer 650 forint érkezik a számlájára. Mónika nyolc általános iskolai osztályos végzettségével nehezen talál munkát, azt mondja, legutóbb a vasúton kocsitakarítónak jelentkezett, oda se vették fel.

A lakbérhátralékuk most körülbelül egymillió 300 ezer forint (az aktuális lakbér 17 ezer forint), az önkormányzat által többször fölajánlott Ság hegyi szükséglakást végül nem fogadták el: arra hivatkozva, hogy rossz a közlekedés, az épület évek óta lakatlan és vizes, lerobbant, lakhatatlan, főleg Mónika élettársa, egy állandó kezelésre szoruló vesebeteg számára.

Fehér László polgármester azt mondja, hogy a városi képviselő-testület 2004-ben döntötte el: a rendszerváltás óta halmozódó lakbérhátralékos ügyeket a bíróságra bízza. Lonic Mónikáék 2004-ben mintegy 390 ezer forinttal tartoztak az önkormányzatnak, a lakbérhátralékuk 2011 májusában egymillió 200 ezer forint volt  akkor kezdődött meg a kilakoltatási eljárás. A család kérelme nyomán azonban a testület még májusban úgy döntött, hogy szüneteltetni kell az eljárást, augusztusban pedig az önkormányzat fölajánlotta Lonicéknak azt a bizonyos Ság hegyi lakást, amelynek rendbetételét a városgondnokság vállalta. A család előbb elfogadta, aztán levélben utasította vissza a lehetőséget. Legutóbb hétfőn sem vették át azt a polgármester által aláírt levelet, amelyben ismét ajánlatot kaptak a Ság hegyi lakás igénybevételére (együtt a holmijuk odaszállításával). 

Fehér László szerint most is humánusan próbálták megoldani a helyzetet. De ha valaki megteheti, hogy nem fizet, romlik a fizetési morál. Meg kell tanulnunk, hogy semmi nincs ingyen. Az önkormányzatnál számon tartott lakbérhátralék 33,5 millió forint, a városban ötven kilakoltatási eljárás van folyamatban.

Este fölhívtuk Lonic Mónikát, aki elmondta, hogy a volt bérlakásuktól nem messze, egy lakatlan házban sikerült elhelyezniük a holmijukat, az első éjszakát a család által használt kölcsön-kisbuszban töltik.

Adósságkezelő program

A 40 ezernél több lakossal rendelkező városoknak kötelező részt venniük az adósságkezelő programban, amelybe a 12 ezres Celldömölk is beszállt. Az adósságkezelés megszabott időre szól, a tartozás 75 százalékát az állam állja. Lonicéknak egyszer sikerült egy szakaszt végigcsinálni, másodszor nem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!