Nagy értékű egészségbiztosítási csalás

Az ország négy térségét érinti a hatóságok által felderített nagy értékű egészségbiztosítási csalás - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pénteken az MTI-vel.

MTI

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tizennyolc orvos, több asszisztens és patikus ellen javasol vádemelést, mert a gyanú szerint fiktív vények felhasználásával több mint egymilliárd forinttal károsították meg az OEP-et - hangzott el az m1 Híradójában csütörtök este.

Az ügyben szereplő orvosok a gyanú szerint 2008 januárja és 2010 májusa között ezerötszáz ember nevére csaknem húszezer esetben írtak fel speciális, darabonként több tízezer forintba kerülő kötszert. Egy-egy recept felírásáért 25-30 ezer forintot kaptak. Az ügyet a NNI vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Az ügyben eddig 32 gyanúsítottat hallgattak ki, részben különösen jelentős kárt okozó csalás, részben személyes adattal visszaélés bűntette miatt - hangzott el a Híradóban.

Az OEP pénteki közleményében hangsúlyozta: az egészségbiztosító "kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a rendelkezésre álló szűkös költségvetési forrásokat hatékonyan használja fel, és a visszaéléseket visszaszorítsa".

Mint kifejtették: az OEP közérdekű bejelentés alapján indított ellenőrzést a nagy értékű kötszereket felíró orvosokkal és az elszámolást végző kötszerforgalmazókkal kapcsolatban. Több biztosított jelezte ugyanis, hogy az OEP által üzemeltett, az internetes ügyfélkapun keresztül elérhető betegéletútjukból derült ki számukra, hogy nagy mennyiségű kötszert írtak fel nekik.

Az OEP közleménye szerint a kötszerellenőrzés négy térségben 3 gyógyászatisegédeszköz-forgalmazót, több patikát és 13 intézményt érintett. Az ellenőrzés során több ezer betegnek kellett nyilatkoznia, hogy tisztázzák: a felíró orvosnál jártak-e, az elszámolt speciális kötszereket átvették-e. A biztosítottak csaknem kilencven százaléka úgy nyilatkozott, hogy kötszert nem kapott, arra nem volt szüksége, az érintett orvost nem is ismerte, a vényeket nem kapta meg.

Az OEP az illetékes nyomozó hatóságnál csalás alapos gyanúja miatt büntető feljelentést tett, és a nyomozás során szorosan közreműködött a kiterjedt társadalombiztosítási csalás felderítésében - olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!