Néggyel nőtt a nagy adósok száma Vas megyében

Az elmúlt év utolsó napján 2215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván az adóhatóság, szemben a 2010. év végi 2308,8 milliárd forinttal. A tavalyi év végén a magánszemélyeket is beleszámítva összesen 1 millió 548 ezer 394 adóst regisztráltak.

Kiss Tamás

Az adóhatóság kimutatásában szereplő csaknem 1,1 millió adós magánszemély összesen 175,8 milliárd forinttal volt "sáros", közölte a feketelista.hu portál. A fenti tartozásokon belül 2742 cég neve szerepel azon a listán, amelyet az adóhatóság a 100 millió forintnál nagyobb összeggel, 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégekről tesz közzé. Ez a szám az egy évvel korábbihoz képest 5,4 százalékos növekedést jelent, ám az adótartozások teljes összege - beleértve a kisebb cégeket és a magánszemélyek tartozását is - ugyanez idő alatt 4 százalékkal mérséklődött.
 
Vas megyében 2010-ben 13 cég tartozott 100 millió forintot meghaladó összeggel az adóhatóságnak, a tavalyi év végére a számuk néggyel, 17-re nőtt.
  
Az adóhatóság - a múgy2007-től negyedévenként frissítve - hozza nyilvánosságra a 100 milliónál többel tartozó cégeket. Öt évvel ezelőtt az első negyedévi összesítésben még 523 cég neve szerepelt, a folyamatos növekedés elsősorban azzal magyarázható, hogy egyes társaságok a kezdetek óta újra és újra felkerültek a listára, ha 100 millió forinttal tartoznak. 

A közzétételek száma szerinti Top 200-as listán két vasi cég, a Csepregi Agrár és Élelmiszeripari Kft. és a Styl Ruhagyár neve is fellelhető, előbbiről tizenkilencszer, utóbbiról pedig  tizennyolcszor közölték, hogy 100 millió forintot meghaladó adótartozással bír.

A közzétett cégek 75 százaléka felszámolás alatt álló vállalkozás. A teljes, 2215,4 milliárdos adótartozásból 1674,9 milliárd forint a nem működő gazdálkodóknál jelentkezik, a mintegy 360 ezer működő vállalkozás adótartozása csak 364,7 milliárd forintra rúg.

Az egyre intenzívebb hátralékbehajtási intézkedések hatására az elmúlt évben valamennyi adóskörben csökkent az adótartozás állománya. A  működő gazdálkodók hátraléka egy év alatt 12,4 százalékkal, 51,5 milliárd forinttal mérséklődött. A szigorú eljárások ellenére az esetek többségében olyan cégekkel állunk szemben, amelyeknek már eltűnt vagy eltüntették minden vagyonát, értékét, és a végső aktus, a felszámolás révén a hitelező aligha számíthat jogos követelése megtérülésére.

A behajtási intézkedések közül az inkasszók száma 27,3, a követelésfoglalások száma pedig 67,7 százalékkal növekedett egy év alatt; 24,6 százalékkal több jövedelem-letiltásra, 18,3 százalékkal több ingatlan-végrehajtásra került sor, és 14,4 százalékkal nőtt a lefoglalt gépkocsik száma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!