Játszóteret, járdát ígértek, ehelyett bioerőművet kaphatnak

Tiltakozik, egyúttal részletes tájékoztatást vár a tervezett biomassza-erőmű ügyében a Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Kör. Azt mondják, játszóteret járdát ígértek nekik, ehelyett bioerőművet kaphatnak. Nyílt levelet írtak a polgármesternek.

Simon Erzsébet

Nyílt levélben - alább teljes terjedelmében olvasható -, kéri a szombathelyi polgármester és a városi önkormányzat segítségét a szentkirályiak nevében a Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Kör a Grenor Hungária Energetikai Kft. által a Sárdi-ér út mellé tervezett biomassza-erőmű ügyében.

Kovács Ágnes, a civilek szóvivője elmondta: a sajtóból, illetve az önkormányzat március végi közgyűlésén elhangzottakból szereztek tudomást  egyfelől a tervezett bioerőműről, másrészt arról, hogy a létesítmény károsanyag-kibocsátása az uralkodó szélirány miatt Szentkirályt is elérheti.

Jog az egészséges környezethez

A kommunikációs képviselő szerint a döntéselőkészítők, a döntéshozók és a beruházók is elmulasztották tájékoztatni a lakosságot, noha a szándéknyilatkozatot már tavaly júniusban aláírták a felek, a Grenor és a Szova Zrt. Kovács Ágnes szerint a civil szervezet -  amelyik a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényre hivatkozva kérte ügyféli jogállásba vételét - választ vár arra, hogy a beruházás ügyében mely hatóságok, szakhatóságok jártak el, s milyen döntések születtek. Továbbá, hogy a beruházó által készített környezetvédelmi tervfejezet konkrétan határozza meg a hatásterületet, megjelölve Szombathely érintett részeit utcánként. Azt is kérik a polgármestertől, hogy a beruházótól független megrendelő készíttesse el a környezetre gyakorolt hatásokat elemző tanulmányt, figyelemmel a jelenlegi és a várható összes, környezetet terhelő  körülményre.

Kovács Ágnes szerint a város vezetői a sok fiatal családnak is otthont adó szentkirályi lakóövezetbe játszóteret, boltot, járdákat ígértek, ehelyett most arról értesültek az ott élők, hogy a norvég tulajdonú energetikai kft. faaprítékkal működő bioerőművet szándékozik építeni a Claudius Ipari Park II. területén.

OLDALTÖRÉS: A Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Kör nyílt levele

A Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Kör nyílt levele

A Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Kör nyílt levele

A Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Kör nyílt levele

Tisztelt Polgármester Úr!

SZMJV Önkormányzat Közgyűlése több előterjesztés keretében tárgyalta a Szombathelyen megvalósuló biomassza erőmű ügyét. Ennek során a Közgyűlés több határozatában is utalt arra, hogy a projekttel kapcsolatos lakossági tájékoztatást le kell folytatni, illetve ennek érdekében a projekt megvalósítására irányuló kommunikációs terv szerint kell eljárni. (A Közgyűlés ezen hozzáállását ezúton is köszönjük.)

SZMJV Önkormányzat Közgyűlése vonatkozó határozataiban ugyancsak rögzítette, hogy a SZOVA Zrt. által előterjesztett lakossági vélemény ismeretében dönt arról, hogy a végleges szándéknyilatkozat kiadható-e.

A fentiekben már említett kommunikációs terv 4. fejezetében (Kommunikációs koncepció) foglaltak szerint a célok elérése érdekében a beruházó vállalta, hogy a környezetbarát beruházás részleteiről a közeli városrészeket - így Szentkirály lakosságát is (4.3.1. pont, 9. oldal utolsó bekezdés) -, valamint a civil szervezeteket ( 4.3.2. pont, 10. oldal) tájékoztatja.

A kommunikációs tervben meghatározott alapelvek szerint (4.2) a beruházó vállalta továbbá, hogy a kiemelt célcsoportokkal folyamatos és rendszeres kapcsolattartásra törekszik.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény  97. § rendelkezései alapján a természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek - meghatározott módon - jogosultak részt venni a környezettel kapcsolatos nem hatósági eljárásban. (Lásd: SZMJV Önkormányzat Közgyűlés döntésének előkészítése.)

Megállapítható, hogy a beruházó - a Közgyűlés körültekintő döntései ellenére - mai napig bezáróan tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, a SZOVA Zrt. Szentkirály lakosságának, civil szervezeteinek véleményét figyelmen kívül hagyta, illetve SZMJV Önkormányzat aljegyzője, majd később jegyzője – különösen a 2011. június 10. napon aláírt szándéknyilatkozat kapcsán - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény  97. § rendelkezéseit, a közgyűlés vonatkozó határozatait (lakosság véleményének megismerése) mellőzte az előterjesztések törvényességi szempontból történő felülvizsgálata során.

Figyelemmel az előbbiekre, az általunk eddig megismert szakmai anyagokra, valamint egyes témával kapcsolatos álláspontokra

(„Az erőművi biomassza tüzelés egy valóban biomassza eltüzelésének lehetőséget nyújtó rendelet tökéletes félreértelmezése és kihasználása. Nem más, mint fatüzelés, amelynek eredménye a közeli és a távoli erdők kiirtása. .... Az energiafűvel általában apróbb városok, települések kisebb erőműveit lehet táplálni eredményesen..... Ideje volna megértenünk és megértetnünk végre mindenkivel, hogy egy százéves fa csak száz év múlva pótolható! Forrás: Sólyom László, www.zoldtech.hu”)

kénytelenek vagyunk közvetlenül a Polgármester úr és a Közgyűlés segítségét kérni.

- Kérjük Polgármester Urat, hogy jelen ügyben szíveskedjenek Szentkirály lakosságát, civil szervezeteit tájékoztatni, illetve szíveskedjenek közölni, hogy az ügyben eddig mely hatóságok, szakhatóságok jártak el, illetve milyen hatósági/szakhatósági döntések születtek.

- Kérjük Polgármester Urat, hogy tárgyi ügyben eddig keletkezett engedélyek, szakhatósági nyilatkozatok egy-egy példányát szíveskedjen részünkre megküldeni!

- Kérjük Polgármester Urat, hogy a beruházó által készített környezetvédelmi tervfejezet konkrétan határozza meg a hatásterületet, megjelölve Szombathely érintett részeit (utcánként). Álláspontunk szerint Szombathely lakosságának joga van megismerni, hogy a beruházás a városnak pontosan mely részeit, utcáit érinti.

- Kérjük Polgármester Urat, hogy a beruházótól független megrendelő készíttesse el a környezetre gyakorolt hatásokat elemző tanulmányt, figyelemmel a jelenlegi és a várható összes, környezetet terhelő hatásra, körülményre. (Elkerülő út, Falco Zrt., stb.)

Válaszukat és intézkedésüket várva ezúton is köszönjük közreműködését.

Szombathely, 2012. április 10.

Tisztelettel:

Gyöngyöshermán-Szentkirály Polgári Kör
képviseletében: Kovács Ágnes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!