Öt százalékos áremelkedéssel kezdődik a balatoni hajózási szezon

Öt százalékos általános áremelkedéssel kezdi a szezont a Balatoni Hajózási Zrt. - mondta Horváth Gyula vezérigazgató a hagyományos első hajó fogadásán Balatonfüreden, szombaton az MTI-nek.

MTI

Az áremelkedés minden szolgáltatásra vonatkozik: a személy- és kompközlekedésre, valamint a vitorláskikötők használatára - ismertette a vezérigazgató, megjegyezve: az elmúlt három-négy évben nem emelt árakat a zrt.
   
Júniusban és júliusban naponta 95-96 hajójáratot indít a zrt., a hagyományos programok mellett újdonságokkal is szolgálnak; folytatódik a kalózhajó-program, a nosztalgia diszkó mellett a legújabb zenéket játszó zenés hajó indul, a családoknak pedig úgynevezett egész napos vártúrákat ajánlanak, például Szigligetre, a Csobánchoz, valamint városnézést például Balatonfüredre,  Tihanyba - sorolta a vezérigazgató.
   
Bejelentette: a tavaly karácsonykor a Boden-tó mellől Magyarországra szállított hajó felújítása jól halad, az elképzelések szerint szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapjának 221. évfordulóján bocsátják vízre Siófokon, az első útja valószínűleg Balatonfüredre vezet majd. A 43-44 méter hosszú, 7-8 méter széles hajónak még nincs neve, de már háromszáz javaslat érkezett rá - árulta el Horváth Gyula, aki úgy vélte: ha azok a települési tulajdonosok, amelyeknek nevét még nem viseli hajó, nem élnek a lehetőséggel, akkor a leggyakoribb öt-hat javaslatból szavazással döntik el az új hajó nevét.
   
Horváth Gyula szólt arról is, hogy várhatóan pünkösdkor átadják a siófoki közforgalmú kikötőt, amelyet 40-50 millió forintból újítottak meg, s amelynek egy része nosztalgia kikötő.
   
A Balatoni Hajózási Zrt. az idei szezont 23 személyszállító hajóval, egy gyorshajóval, egy kalandvitorlással kezdi meg, 22 kikötő üzemeltetésével; a vezérigazgató közlése szerint újabb hajók beszerzését tervezik.
   
Az MTI kérdésre Horváth Gyula azt válaszolta: legalább a tavalyihoz hasonló, közepes szezonban reménykedik, amikor is kompforgalomban 6-7 százalékos, a vitorlásforgalomban 7-8 százalékos növekedés, míg a személyhajózásban egy százalékos csökkenés volt tapasztalható.
   
Az első hajó fogadásának ünnepével kezdődik meg hagyományosan a balatoni hajózás: szombaton az 1891-ben épült Jókaival  Siófokról érkezett legénységet a balatonfüredi hajóállomáson népes vendégsereg várta.

Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere  köszöntötte a balatoni hajósokat, és a balatoni városok összefogását hangsúlyozta. Kiemelte: ebben a szezonban nehéz gazdasági körülmények között kell helytállniuk a balatoni szolgáltatóknak és vállalkozóknak.
    
Balázs Árpád (Fidesz-KNDP), Siófok polgármestere jelezte, hogy a balatoni szállodák meg teltek vendégekkel az ünnepre. A polgármester feltámadásra emlékezve egy kiscsibét hozott Balatonfürednek.
   
Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere arról beszélt, hogy a szezon kezdetére befejeződik Keszthely belvárosának és parti részének kétmilliárd forintba kerülő felújítása. Sok jó balatoni hajósra, több bátor vállalkozóra van szüksége a Balatonnak - jelentette ki az elöljáró.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!