Sárvár ott van a minőségi irodalmi (világ)térképen

"Két ember között a legrövidebb út a vers", idézhetjük Mezey Katalin költőt-írót,  akinek csöndes, kedves, szelíd  konoksága nélkül a sárvári találkozó biztosan nem lenne az, ami. És Mezey Katalin állításában részben talán a "siker titkát" firtató kérdésre adható válasz is benne van.

Vörös István pedig azt mondja, hogy  "a gyerekek a titok. Nem igaz, hogy nem tehetségesek, nem igaz, hogy nem szeretik az irodalmat, nem igaz, hogy nem érdekli őket a versírás, nem igaz, hogy az internet magába szívja őket, és akkor onnan nincs kiút. Ugyanolyan tehetségesek, nyíltak, okosak, mint minden nemzedék. Nem volt könnyű kiválasztani a négyszáz jelentkező közül azt az ötvenet, aki Sárvárra meghívót kapott. És az a tény is a titokhoz tartozik, hogy ez a  találkozó - egyedülálló a maga nemében. Bátran kimondhatjuk, hogy Sárvár a kortárs irodalom legfontosabb helyszíne Budapest után. Az irodalom pedig az egyik legfontosabb minőségi exportcikkünk. Itt nincs csalás, nincs ámítás."

A kérdésre, hogy miképpen köszön vissza -  egyáltalán, visszaköszön-e -  a jelenkor a maga napi aktualitásaival a  tizenévesek irodalmi próbálkozásaiban, Vörös István azt válaszolja,  hogy "az a  politikai cirkusz, amit a felnőttek maguknak és egymás megkeserítésére rendeznek,  nem érdekli a gyerekeket, és éppen azért, mert átlátnak a talmi mivoltán. Tanulhatnánk tőlük, mert nagyon okosak és  bölcsek sok tekintetben."

A találkozó az a közeg, ahol a szárnyaikat bontogató szerzők nemcsak megismerhetik, hanem meg is vitathatják egymás teljesítményét. Ahol ki kell állniuk azzal, hogy "íme, ez én vagyok."  

"A maguk  munkájáról  nem kell beszélniük", mondja Vörös István. "Éppen azt tanítjuk nekik, hogy tessék beleírni  - utólag már nem kell magyarázni. Ha mégis - akkor nem sikerült jól a szöveg.  Egymásról viszont mondanak véleményt. Éppen ezt tanulhatják meg   itt: az egymáshoz való viszonyulást. Egyébként nagyon jól csinálják. Intelligensen, érzékenyen reagálnak egymás szövegére, szeretettel fordulnak egymás felé.

Nem tudom, ez minek köszönhető. A   hely levegőjének, a mi igyekezetünknek - de legelsősorban nyilván egymásnak. Nem érezzük az irigységet se: örülnek egymás sikerének.  Tudják a másikat értékelni. Ha így lépnek be az életbe, akkor tényleg olyan emberek lesznek, akikre lehet alapozni."
 
A diákírók, diákköltők 35. (előbb országos, ma Kárpát-medencei) találkozójának-táborának szervezője hagyományosan az  Írók Szakszervezete, az Írók Alapítványa, a  Tinódi gimnázium, valamint a sárvári önkormányzat.  A fiatalok pénteken szétszélednek de újabbak jönnek jövőre is.