III. Tótkomlós rally - Ahol az Ördög vitte a Papot?

Miként várják a rallyt a versenyzők? Körkérdés a pilótákhoz.

Hajósi Miklós

Székely Laller: Biztos jó szájízzel fogunk megérkezni is, meg eljönni is. Lévai Józsiéknál leszünk elszállásolva az idén is. Olyan, mintha haza mennénk. Egy nagy családban érzem magam, amikor Tótkomlóson versenyzem. Mondhatnám, hogy a második otthonom. Tavaly ugyan kiestünk, de előtte elsők lettünk kategóriánkban. Egy Lada VFTS-sel indulok, amivel már négy éve karcmentesen versenyzem a Rali Túrában és Sprinteken egyaránt.

Kárász Attila: Nagyon várom, mint az ez előttieket. Ugyanis itt születtem és itt nőttem fel. Részben az egyik szervezője vagyok ennek a versenyek. Lada 2017 típusú autóval indulok az idén is ugyanúgy, mint tavaly. Az idén valószínű, hogy a barátnőm lesz a navigátorom. Most a verseny iránya nem oda-vissza lesz, mint tavaly, hanem csak egy irányba, mint két éve. Tíz autónként lesznek felvezetéssel a rajtba terelve a versenyautók. A prológ a szombati napon hosszabb lesz, mint az eddig versenyeken. Kettő vagy három kör lesz megtartva. Vasárnap hamarabb szeretnénk indítani a versenyző párosokat. Nyolc órai kezdettel lenne az első autó rajtja. Tervezett futamok száma nyolc. Az utolsó autó beérkezése után fél órával lesz az eredményhirdetés. Minden versenyző és navigátor VIP jegyet fog kapni, ami a helyi fürdőben díjmentes egyszeri belépésre ad lehetőséget. Reméljük, az idén is sok nézőt és versenyzőt tudunk idecsalogatni és kiszolgálni.

Koncseg Zoltán: Várjuk már, mert egy jót lehet autózni. Az idén is a BMW E-30 V8-as versenyautóval startolunk a Tótkomlós Rally-n. Párom, Jelinek Mónika fog navigálni nekem. A kisseb problémáktól eltekintve nagyon tetszett! Szeretek keresztben autózni és kiszolgálni a nézőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!