Lakásépítések: nyugaton most nincs hanyatlás

Körkép - Az idei esztendő első negyedévében 2444 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 10 százalékos csökkenést hozott.

Kiss Tamás

Az év első három hónapjában folytatódtak a 2011 második felében tapasztalt tendenciák. Egyrészt az építési engedélyek csökkenése továbbra is lassúbb, mint a befejezett építkezéseké, másrészt folytatódik a közép-magyarországi építkezések visszaesése. Abban a térségben az egy évvel korábbihoz képest mintegy felére esett vissza a lakásépítés volumene, s az összes lakásnak csupán az egyharmada épült. A többi régióban átlagos vagy annál kisebb volt a visszaesés mértéke, sőt Észak-Alföldön, Nyugat-Dunántúlon és Észak- Magyarországon a lakásépítések növekedését regisztrálták. A községekben átlagos mértékű (20 százalékos) csökkenés volt megfigyelhető, a megyei jogú városokban viszont 41, a többi városban 5 százalékkal nőtt a használatba vett lakások száma.

Az idei év első három hónapjában 12 százalékkal kevesebb új engedélyt adtak ki, mint amennyi új lakást befejeztek. A kiadott új lakásépítési engedélyek számában 2012 elsô negyedévére már nem mutatkozott olyan jelentôs csökkenés, mint a korábbi idôszakokban. Az új engedélyek száma a községekben gyakorlatilag változatlan, a városokban a fogyás átlagos mértékû (13 százalék), Budapesten viszont az átlagot jóval meghaladva, 34 százalékkal esett vissza a kiadott új lakásépítési engedélyek száma. A megyei jogú városokban azonban 14 százalékkal több lakás építését engedélyezték, mint egy évvel korábban. Az építési engedélyek száma Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon csökkent a legerôteljesebben (24 százalék), Nyugat-Dunántúlon növekedés figyelhetô meg (58 százalék).

Tovább folytatódott az építtetői kör összetételének változása: az új lakások 41 százalékát építették vállalkozások - egy évvel korábban 49 százalék volt az arány. Ezzel egyidejűleg a természetes személyek részaránya 57 százalék volt az előző év 50 százalékkal szemben. Az önkormányzatok gyakorlatilag nem építtettek lakást. Csökkent az értékesítésre épített lakások aránya 50- rôl 42 százalékra, a saját használatra épített lakásoké nőtt. Bérbeadásra a lakások 5 százaléka, egy évvel korábban 2 százaléka épült. A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása némileg változott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 55 százalékának, az egyéni vállalkozások a lakások 31 százalékát építették (Tavaly 59, illetve 25 százalék volt az arány). Az új lakások 10 százaléka lakossági kivitelezésben készült el. Az új lakóépületekben létesült lakásokat tekintve 45-rôl 53 százalékra nőtt az új családi házak építése, viszont visszaesett a többszintes, többlakásos épületben épített lakások aránya 47-ről 42 százalékra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!