Ötvenezerre büntették a forgalommal szemben haladó alkotmánybírósági sofőrt

Ötvenezer forint közigazgatási bírsággal sújtották az egyik alkotmánybíró szolgálati autóját vezető sofőrt, amiért egy budai, egyirányú utcában a forgalommal szemben közlekedett - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

MTI

Makula György közlése szerint a rendőrség a közigazgatási eljárás keretében megállapította, hogy az Alkotmánybíróság egyik szolgálati autója kedden, az I. kerületi Donáti utcában a kötelező haladási iránnyal szemben, szabálytalanul közlekedett; a járműben utasként tartózkodott Balsai István alkotmánybíró is.

Az őrnagy tájékoztatása szerint az érintett gépkocsivezető elismerte felelősségét, az elkövetett szabályszegésért a BRFK I. kerületi rendőrkapitánysága 50.000 forint közigazgatási bírsággal sújtotta.

A közlekedési szabálysértésről szerdán Szarvas Koppány Bendegúz, a Demokratikus Koalíció - Ifjú Demokraták elnöke sajtótájékoztatón számolt be az Alkotmánybíróság Donáti utcai épülete előtt, bemutatva az esetről általuk készített fotókat is.

A rendőrség szintén csütörtökön tudatta az MTI-vel, hogy fegyelmi eljárásban harmincezer forintos pénzbírsággal sújtották a belügyminiszter szolgálati autójának sofőrjét, mert a hét elején jogosulatlanul használta a képviselői irodaház előtti parkoló egyik, mozgássérültek számára fenntartott helyét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!