2012.07.11. 15:23
Elkezdte felkészülését a férfi kosárlabda-válogatott
Győr - Ma kezdte el a felkészülést az augusztusban kezdődő Európa-bajnoki selejtezőre a magyar férfi kosárlabda-válogatott.
Az idén munkába álló szövetségi kapitány, Rátgéber László - akinek munkáját a körmendi Sabáli Balázs edzőként, Fodor Sándor technikai vezetőként segíti - már a nyár elején kijelölte bő keretét, amiben kényszerű okokból történtek változások. A Szolnokot erősítő Báder Márton az orvosi vizsgálatok után nem tudta vállalni a szereplést, az Atomerőmű játékosára, Morgen Ferdinándra pedig szívelégtelenség miatt műtét vár, és elképzelhető, hogy véget ért a profi pályafutása. Keller Ákos és Somogyi Gergely az Egyesült Államokban próbál csapatot szerezni, ezért csak később tudnak bekapcsolódni a munkába. A kapitány a pécsi edzőtábor után, július 28-án szűkíti 19-ről 14, vagy 15 fősre a keretet. A válogatott sok időt tölt majd Szombathelyen is. Bár a hagyományos Pannon Kupa idén elmarad, de két Eb-selejtezőt az Arena Savariában rendeznek, közülük az egyik igazi csemegének ígérkezik.
- Tervben volt a Pannon Kupa, de ellenfelet nem sikerült szerezni, a felkért országok ugyanis különböző okokból lemondtak a szereplésről. A szövetséggel nagyon jó a kapcsolatunk, amit jelez, hogy cserébe viszont két Eb-selejtezőt rendezünk. Ausztria mellett egy nívós válogatott, Horvátország jön Szombathelyre, aminek különösen örülünk. Emellett többször lesz itt edzőtábor, és a fiúk tőlünk utaznak majd mérkőzésekre. A Pannon Kupát pedig jövőre szeretnénk folytatni - mondta Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezetője.
A bő keret: Simon László (Falco-SZOVA KC Szombathely), Ferencz Csaba (Fortress Lami-Véd Körmend), Fodor Márton, Horváth Ákos, Szabó Miklós, Trepák Zoltán (Szolnok), Molnár András, Tóth Gergely (Sopron), Lóránt Péter (Lagun Aro, spanyol), Hanga Ádám (Manresa, spanyol), Trotter Obadiah (Nyizsnij Novgorod, orosz), Gáspár Dávid (ZTE), Hendlein Roland (Kaposvár), Keller Ákos (Albacomp), Wittmann Krisztián (Kecskemét), Tóth Ádám, Vojvoda Dávid (Atomerőmű), Somogyi Gergely, Szabó Zsolt (klub nélküli).
A program. Július 11-20.: edzőtábor, Győr. 23-28.: edzőtábor, Pécs. 27-28.: két felkészülési mérkőzés Svédország ellen (Pécs). Július 31. augusztus 3.: edzőtábor, Szombathely. 03-04.: két felkészülési mérkőzés Szlovákia ellen (Léva). 08-09.: két felkészülési mérkőzés, Belgrád. 12 14.: edzőtábor, Szombathely. 15.: Eb-selejtező, Ukrajna - Magyarország. 16-23.: edzőtábor, Szombathely. 21.: Eb-selejtező, Magyarország - Ausztria. 24.: Eb-selejtező, Horvátország - Magyarország. 25-30.: edzőtábor, Pécs. 27.: Eb-selejtező, Magyarország - Ciprus. 30.: Eb-selejtező, Magyarország - Ukrajna. Szeptember 14.: edzőtábor, Szombathely. 5.: Eb-selejtező, Ausztria - Magyarország. 610.: edzőtábor, Szombathely. 8.: Eb-selejtező, Magyarország - Horvátország. 11.: Eb-selejtező, Ciprus - Magyarország.