Hétrétország vasárnapig kínál programokat az Őrségbe látogató vendégeknek

Őrség - Nyitott portákkal, koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, filmvetítésekkel és finom helyi ízekkel várja a fesztiválozókat augusztus 20-áig az Őrség. Hétrétországban, a szerek és porták fesztiválján jártunk.

Nagy Ildikó


- Ez nagyon jó! - kapaszkodik anyukája nyakába a két és fél éves Kiglics Fanni,  közben a saját maga által sodort és font őrségi perecet majszolja. A család Budapestről érkezett, mondhatjuk úgy is, hogy hazajöttek, hiszen Fanni nagymamája Szalafőn él.

- Minden évben úgy időzítjük a szabadságot, hogy Hétrétországba is ellátogathassunk - mondja az anyuka. Tökön élő barátaik, Bitter Noémiék is velük tartottak. A fiatalokkal tegnap délelőtt Kercaszomoron találkoztunk,  az országos hírű tönkölymester, Soós Ferenc kemencéje körül sürgölődtek ők is, ahol ki-ki megsüthette a maga perecét. Persze a mester alaposan a kezük alá dolgozott: nyolc kiló rozs- és búzalisztből, no meg a legalább nyolc órát altatott kovászból már korán reggel megdagasztotta a tésztát, és persze a kemencét is beizzította, hogy mire megérkeznek az első vendégek, minden készen álljon.

- Milyen fűszer van a tésztában? - faggatja a mestert Rétlaki Anna Mária. A szentmártonkátai fiatalasszony menten el is kéri a tollamat, hogy lejegyezze a titkos receptet.

- Kömény, koriander és szegfűbors van a tésztában, de éppen csak annyi, hogy ne könyököljön ki belőle. A tésztába teszek még olajat és tejfölt is - magyarázza Soós Ferenc, miközben a kemencéből kikerült friss perecek tetejét megfényesíti egy kis fokhagymás olajjal. A Soós-portán nincs is maradék, minden perec gazdára talál.
Soós Ferencé egyike annak az 56 őrségi portának, amely a szombaton kezdődött és augusztus 20-áig tartó Hétrétország fesztiválon várja a vendégeket. Fazekasok, fotó- és festőművészek, méhészek, kertészek, mesemondók, állattartók és sokan mások fogadják a kíváncsiskodókat a szerek és porták fesztiválján, amelynek a szlogenje is beszédes: természetből a java, művészetből a magva, nyitott porták, nyíltszívű emberek, értelmes szórakozás, miegymás.

A rendezvény központja az őriszentpéteri Teleház, ahol a teremben - lenn is, fönn is festmények, szobrok, tűzzománc képek. Az Őrségből gyökerező 94 Képzőművészeti Társaság és az Együtt  Together nemzetközi művészcsoport alkotásai jól megférnek egymás mellett az őrségi Szidi (Orbán Lajosné) által vezetett hodosi hímzőkörbe járó asszonyok kézimunkáival.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!