Hivatalos: Simon Ádám egy évre a Haladásé

A Palermo futballistája, Simon Ádám egy évre kölcsönben a Szombathelyi Haladásban folytatja pályafutását. Az utánpótlás-válogatott labdarúgó akár már a szombati, Paks elleni mérkőzésen is játszhat. Horváth András soproni szerződése ügyében viszont megakadtak a tárgyalások - írja a haladas.hu.

Pum András

Mint arról szerdán beszámoltunk, a Szombathelyi Haladás vezetése szerdán Simon Ádám ügyében Olaszországban tárgyalt. Az út sikerrel járt: a Palermo egy évre Szombathelyre kölcsönadta a volt Hali-futballistát, aki délelőtt már a zöld-fehérekkel edzett, ezt követően 11 órakor írta alá a papírokat.

- Már itthon is vagyunk, és örömmel mondhatom: Simon Ádám velünk jött haza - tudta meg a haladas.hu csütörtök délelőtt Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezető igazgatójától. - Aláírtuk az olaszokkal a szerződést: a Palermo 2013. nyaráig kölcsönadta Simont. Még a nemzetközi játékengedélyét kell elintéznünk Ádám számára, és ha ez sikerül, akkor már csak Artner Tamáson múlik, hogy beállítja-e a szombati, Paks elleni bajnokin. A kölcsönadás részleteiről egyébként nem kívánok nyilatkozni.

Tóth Miklóstól megtudtuk, hogy a pepsifoci.hu értesülése, mely szerint a ferencvárosi jobb oldali védőt, Fülöp Noelt a Haladás is szerződtetné, helytálló volt, ám miután Simont sikerült megszerezni, így a fővárosi hátvéd már nincs képben. Tóth Miklós azt is elárulta: Horváth András átigazolása ügyében egyelőre megrekedtek a tárgyalások a Sopronnal, így könnyen elképzelhető, hogy a középpályás egyelőre Szombathelyen marad.

A szombathelyi vezetők szerdán, Milánóban tárgyaltak Simon Ádám átigazolásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!