Celldömölki roma nap - hatodik alkalommal

Celldömölk - A hatodszor megrendezett városi roma napot ezúttal összekapcsolták a megyei nemzetiségi roma nappal.

Ölbei Lívia


Két 4. osztályos kisfiú, Asbóth Marcell és Vajda Lajos igazít útba, egyikük Zalából, a másikuk Sümegről költözött Cellbe a családjával: szeretnek itt, még az is előfordulhat, hogy osztálytársak lesznek. "Ne álmodjátok az életet, hanem éljétek az álmaitokat. Látjátok, nekem sikerült", mondja Szabrina a színpadon, aztán következik a Kanizsa Csillagai nevű formáció. Szombaton délután egyre több az érdeklődő a Vulkán-fürdő szomszédságában mindinkább üdülőövezeti képet mutató horgásztónál, az új rendezvénytéren az alkalomra fölállított sátorban. Volt ökörsütés, gulyásosztás, rendőrségi bemutató, szépségverseny kislányoknak, föllépett a Pannon Roma Zenekar, itt voltak a Toronyi Rajkók, az Éjszaka Csillagai, a közönség most már a leginkább Bódi Guszti és a Fekete Szemek, aztán a Pesti Fiúk fellépését várja. Dávid Attila, a Vas megyei területi roma kisebbségi önkormányzat elnöke azt mondja, fontos a mulatság - amelyet az országos önkormányzat is támogatott -, de még fontosabb a munkahelyteremtés és az oktatás a romák számára. A megyei kisebbségi önkormányzat két éve határozta el, hogy évente roma napot rendez, a kőszegi után a tavalyi év kimaradt, most Celldömölköt választották helyszínnek. Dávid Attila hangsúlyozta: rendkívül fontosnak tartja, hogy az országos önkormányzat képviselői és Celldömölk polgármestere mellett Vas megye új rendőrfőkapitánya, dr. Tiborcz János rendőr-dandártábornok is megtisztelte személyes jelenlétével az eseményt. A megyei nemzetiségi roma napot hivatalosan Fehér László, Celldömölk polgármestere nyitotta meg. Aztán következhetett az est sztárvendége: Bódi Guszti és Fekete Szemek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!