Intézkedő rendőrt gázolt halálra egy német terepjáró Apátfalván

Intézkedő rendőrt gázolt halálra egy német rendszámú terepjáró csütörtök délután Apátfalván - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője a helyszínen.

MTI


Szanka Ferenc elmondta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 12.45-kor közlekedési ellenőrzés céljából állítottak meg négy terepjárót. Az egyik Hummer vezetője ráhúzta gépkocsiját az egyik motoros járőrre, majd megpróbált elmenekülni. A másik motoros rendőr megelőzte, egy kereszteződésnél leszállt járművéről, letámasztotta azt, mert meg akarta állítani Hummert, a terepjáró azonban elütötte. A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben elhunyt - tudatta a szóvivő.
A menekülő járműre a rendőrök több lövést leadtak, ezek közül négy a német sofőrt el is találta. A férfit súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol rendőrök őrzik - közölte Szanka Ferenc.
A férfi ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, mivel az áldozat intézkedő rendőr volt - mondta az ügyészségi szóvivő.
A rendőrmotor a terepjáró alá szorult, az Ady Endre és a Széchenyi utca kereszteződésében mindenfelé az összeroncsolódott jármű darabjai hevertek - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A rendőrök a tragédia helyszínét lezárták, körbekerítették, a forgalmat elterelik. A balesetben nem érintett másik három terepjárót a tragédia helyszínétől 100-150 méterre állították meg; az autókat, csak úgy mint a gázoló terepjárót kábítószer-kereső kutyákkal vizsgálták át.
A történtek szemtanúi nem nyilatkozhattak, a helyszínen látottak alapján a német autók azonban az országhatár irányából érkeztek. Csongrád megyében szerdán kezdődött fokozott közúti ellenőrzési akció, a terepjárókat ennek részeként állíthatták meg.
A történtek miatt a rendőrségi épületekre országszerte gyászlobogót, a rendőrautókra gyászszalagot tűztek ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!